Tragédiával végződött három ausztrál tinédzser kellemes tengeri kalandként indult szigonypuskás vadászata. Az északkelet-ausztráliai Queensland tartomány gyönyörű tengerpartja igen népszerű a szörfösök, fürdőzők és búvárok között. Daniel Smith (18) és két barátja a Port Douglas közelében fekvő Rudder Reef vizein indult víz alatti szigonypuskás vadászatra december 16-án késő délelőtt. A három fiatalember felhőtlen, napsütéses időben , ideális körülmények között kezdte meg a légzőcsővel végrehajtott vadászatot. Helyi idő szerint délelőtt 11:30-kor a felszínre úszó Smith segélykiáltásokat hallatott, és a jobb oldalán erősen vérzett.
Miután partra húzták, megpróbálták újjáéleszteni a kivérzéstől sokkos állapotba került fiatalembert, de a kiérkező mentők sem tudtak már segíteni rajta. Halálát a jobb alsó lábszárát, valamint a jobb felkarját ért marcangolásos harapások okozta súlyos sérülés miatti vérveszteség, illetve az annak következtében fellépő sokk okozta. Az idén ez már a hetedik halálos eredménnyel végződött cápatámadás volt az ausztráliai vizeken.
A Daniel Smith végzetét okozó agresszió az úgynevezett provokált támadások típusába tartozik. A cápatámadások áldozati csoportján belül, a „listavezető” szörfösök után a szigonypuskás vadászok alkotják a harmadik rizikócsoportot. A provokált támadások hátterében olyan, az áldozat részéről akár tudatos, akár szándékolatlan magatartás áll, amely agresszív magatartást vált ki az állatból.
A szigonypuskás vadászok azokon a vizeken, amelyekben az emberre nézve potenciálisan veszélyes cápafajok élnek, tevékenységükkel komolyabb kockázatot vállalnak. A szigonypuskával meglőtt vérző halak vergődése olyan irreguláris lökéshullámokat kelt, amelyet a cápák akár a láthatóság határán túlról is egy speciális érzékszervükkel, az oldalvonalukkal képesek érzékelni. A szabálytalan lökéshullámok, valamint a vízben terjedő vér ( amelyet egyes fajok molekuláris szinten is képesek érzékelni) prédálási ösztönt vált ki a ragadozóból.
Noha a támadó fajt nem sikerült megfigyelni (az áldozatok, vagy a közelükben lévők érthető okokból nem mindig emlékeznek az azonosításhoz szükséges részletekre), de a sérülések jellegéből, valamint az ismétlődő, marcangolásos típusú harapásból a legnagyobb valószínűséggel a környékbeli vizeken honos, és különösen agresszív , a sekély vizeket kedvelő bikacápa (Carcharhinus leucas) lehetett a támadó faj.
Éves átlagban 70-100 cápatámadás történik a világtengeren, amelyből a halásos kimenetelű esetek száma 5-15. A támadási statisztikák szerint az áldozati csoportok közül a szörfösök állnak az első helyen több mint 50 százalékos aránnyal, őket a fürdőzők, a légzőcsöves búvárok illetve víz alatti szigonypuskás vadászok,majd a légzőkészülékes búvárok követik, az utolsó helyen a kajakosok állnak. Akármennyire is megrázó egy-egy ilyen eset, a cápatámadások az állat által ember ellen elkövetett agressziók rangsorában az utolsó helyen állnak; mérhetetlenül többen vesztik életüket kígyómarásban, kutyaharapás következtében, víziló vagy krokodiltámadásban, de még méhcsípésben is.