A jó játszótér kinek jó?

család játszótér gyerek
Young family is playing on the playground with their two infants.
Vágólapra másolva!
Fontos kérdés, ugye? Mert legyen közel, hogy gyakran ki lehessen menni, legyen rajta sok játék, hogy a gyerek jól lefárassza magát, és legyen biztonságos, hogy a szülő ne parázza végig azt az időt, amíg a csemetéje tombol egy kicsit. De még ez is kevés! Akkor milyen is a jó játszótér?
Vágólapra másolva!

Tökéletes játszótér nincs. Mármint abból a szempontból, hogy mindenki tökéletesnek lássa. Mert vagy túl sokan vannak rajta (hiszen szuper), és akkor már azért nem jó játszótér, mert mindenért sorba kell állni, vagy túl messze van, vagy a tesók közül az egyik unatkozik, míg a másik jól érzi magát. Nagyon nehéz olyat találni, ami minden szempontból megfelel.

A játszótéren mindenképpen legyen hinta!

Ezt a 10 éves lányom mondja, majd hozzáteszi, hogy persze sok játék is legyen, külön a kicsiknek és nagyoknak, pad a szülőknek és ivókút. Legyen elkerítve, és nagyon jó, ha van rajta suhanós drótkötélpálya! Elhiszem neki, végtére is abban a kérdésben, hogy milyennek kell lennie egy ideális játszótérnek, ő - és úgy általában minden gyerek - a maga nemében szakértő. És amikor anyukákat faggatok, akkor tőlük is ezeket az ismérveket kapom vissza.Olyan a jó játszótér, ahol gondolnak egy időben minden korosztályra - mondja Bárándi-Nagy Viktória, háromgyermekes édesanya. - Gondolnak arra, hogy egy több gyermekes szülőnek ne a játszótér két vége között, vagy még rosszabb esetben két játszótér között rohangálva kelljen felügyelnie a csemetéire.

Forrás: DPA/AFP/Jörg Lange

Olyan a jó játszótér, ahol a kisbaba is biztonságban lehet, és a 12-16 éves sem néz ki vandálnak, mikor ráül egy hintára vagy felmászik egy játékra. Tehát a több korosztályosság nagyon fontos. Olyan a jó játszótér, ahol van árnyék is, és van lehetőség nedves homokot találni a kis vár építéséhez. Olyan, ahol közösségi játékok is vannak, pörgettyű, széles csúszda, összedolgozós feladatok, például homokot kell felemelni csigán a várba és leengedni. Legyen bújócskázós-útvesztős rész, körhinta stb. Ahol - ha tud - beszállhat a szülő, ha nem, akkor is el tud játszani a gyermek. Olyan hely, ami biztonságos, sokrétű, körbekerített, megóvott, karbantartott. Ahol körben utak vannak a "motorozós", bicajozó lurkóknak, esetleg KRESZ-pálya, hogy tanuljanak a kicsik a közlekedésről is.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Ahol van ivóvíz, ha megsérül a kicsi lába, lemoshatjuk, vagy csak ihatunk a tikkasztó nyári melegben egy kortyot. Ahol nem keresztezik egymást a játékterek úgy, hogy veszélyessé váljanak. Viktória azt mondja, hogy ma már az a jó játszótér, amelyik elég mozgalmas, játékokban gazdag hely, ahol a nagyoknak is lehet "rambo" csúszdázni, esetleg van óriáscsúszda is. Ahol a nagyok, idősek vagy szülők kondigépeken, egyensúlyozós játékokon próbálhatják ki magukat. Ahol a szülő pingpongozhat, míg a nagyobbak leköthetik magukat. Vannak kényelmes, erős, vandálbiztos padok, biztonságos kerítés, bicajtároló. Estére zárják, és olyan helyen van, ahol nem zavar senkit, ha sikítoznak a gyermekek az örömtől, de mégis megközelíthető és parkosított. - Nincs is ilyen ideális hely a közelemben, csak álmodozom - mondja a győri édesanya.

Miért van szüksége mozgásra a gyereknek?

A korai fejlődést alapozza a mozgás, a motoros észlelés, viselkedés. A baba, a kisgyerek mozgásos tapasztalatain keresztül fedezi fel a környezetét, a világot, teszi ezt játékosan és kreatívan, így serkentve a kognitív funkciókat is. A maga életkorának megfelelően hagynunk kell, hogy a gyerek megtapasztalhassa a világot, annak működését. Ne féltsük túl, bátorítsuk, hogy megismerhesse környezetét, tapogathasson is, kedvére mozoghasson, legyen önbizalma mindehhez.

játszótér Forrás: [origo]

Ne szörnyülködjünk, ha sároz, ha vizez, ha belenyúl az avarba. (Persze a veszélyektől azért óvjuk meg.)Használjuk ki az évszakok adta lehetőségeket, a játszótér is remek hely, hogy terméseket, faleveleket gyűjtsünk, homokozzunk, pancsoljunk. Taneszközzé válhat bármi a kavicstól a gesztenyéig, a faágaktól a homokig. A játszótér arra (is) van, hogy a gyerekek olyasmit csinálhassanak, amit máshol máskor nem lehet, hogy feszegessék a fizikai határaikat.

Jó nagy legyen!

Ezt már Váradi-Varga Krisztina nagyobb gyerekei mondják, a 13 éves Peti és a 11 éves Eszter. A gyerekek szerint a megfelelő méreten kívül változatos játéklehetőségre van szükség. Peti az egyensúlyozós játékokat szereti és a fészekhintát, Eszter a nagyobbaknak való mászókákat, a kötélpályás hintát és a hintákat. A 2 és fél éves Milán is hintapárti (otthon is van neki, ajtófélfáról lógó), de ha van valahol ugróiskola vagy bármilyen más eszköz, amin számok vagy betűk vannak, annak nyert ügye van nála. A rugós játékok és (segítséggel) a csúszda nagy kedvenc még.

Forrás: Bodrogi Lilla

Az édesanya számára épp ezért a Margitszigeten a nagyjátszótér a nyerő. Ott kicsiknek és nagyoknak is van szórakozási lehetőség, és szemmel tartható a gyermek. - Számomra fontos szempont az is, hogy alacsonypadlós járművekkel könnyen megközelíthető és viszonylag közel legyen. Legyen továbbá elérhető távolságban WC, pelenkázó helyiség. Legyenek árnyékos területek, padok és ivókutak. És bár ennek a pontnak a margitszigeti épp nem teljesen felel meg, de fontos, hogy körbekerített a hely - teszi hozzá Kriszta.

Biztonság mindenekelőtt

A biztonság a legfontosabb a játszóterek megítélése szempontjából, épp ezért ma már csak tőzeg-szőnyeges, mulccsal borított vagy gumitéglás lehet az egy méternél magasabb eszközök alatti talaj. Európai szabványnak kell megfelelni például az anyaghasználattal kapcsolatban, de az is szabályozva van, hogy a hintát tartó lánc szemeinek mekkorának kell lenniük, hogy a gyerekek ujja ne szorulhasson be. Sajnos halálesetek hívták fel a figyelmet arra, hogy 8,9 cm és 23 cm közötti nyílások ne legyenek az eszközökön, mert ezekbe bebújva, betuszkolódva a gyermek valamely testrészével felakadhat. Az is fontos, hogy a csúszda ne érkezzen a homokozóba, mert ez két "különböző intenzitású játék": a homokozóban elmélyült, magába feledkezett kisgyerekek játszhatnak, és a közéjük berohangáló csúszdázók, a csúszdával oda érkező gyerekek sérülést okozhatnak. Ugyanilyen biztonsági szabály, hogy legyen úgynevezett "esési tér" az eszközök körül, ahol nincs semmilyen kiálló, hegyes tárgy vagy rész, amire a gyerek ráeshet.

Ha rossz a játszótér, az is jobb a semminél?

- Számomra egy jó játszótér ott kezdődik, hogy van benne hely szaladgálásra, labdajátékokra - mondja a négygyerekes Emmer Éva. - Van benne friss homokkal feltöltött homokozó. Vannak benne hinták, a különböző korosztályoknak, mérleghinta is. Legyen benne nem magas, de azért bonyolult mászóka, mert ugye a gyerekek szeretnek lógni - és legyen benne csúszda, ami nem betonra érkezős. Legyen benne árnyékos hely, de ezt ne olyan fa adja, ami nedvedzik!

Forrás: Ilona-malom Műhely

Legyen benne pad, ahol a szülők és a gyerekek leülhetnek. Na, mindezeknek a kritériumoknak a környékünkön egyetlen játszótér se felel meg - teszi hozzá Éva, akinek a legnagyobb gyerekei már jócskán kinőttek a játszóterezésből, viszont így jó rálátása van a játszóterek "fejlődésére" az elmúlt 20 év alatt. Sajnos Tatabányán, sétaközelben nincs ilyen játszótér, ahol a 13 éves Babó elszórakozna, míg Éva a fél éves Leával "levegőzik". - A homokozó térdig fel van gazosodva, egyetlen hinta található csak, olyan modern, gömbölyű hálós, de azt a nagyok befoglalják. A csúszda a nyákos fa alatt áll, tehát a ruha egy csúszástól már "csereérett". Padból pedig csak egy van.

Forrás: Origo

Egyetlen előnye, hogy körbe van kerítve, tehát a gyerek szaladgálhat egy kicsit. A másik közeli játszón térdig érő a kerítés, az kutyáknak nem kunszt, így a homokozó tiltott zóna a gyereknek. A harmadik játszó még a szocializmus idejéből maradt ránk csúszdával, mászókával, hármas hintával, a homokozó itt sem használható. Körbekerítés nélküli. Játszás szempontjából még ez lenne a legjobb, de sajnos a kutyások is előszeretettel használják. Az egyetlen játszható játszó a környékbeli két kerületben a Máltai Szeretetszolgálat által üzemeltetett játszótér, korosztály szerint elkülönített játszórészekkel, zöld növényekkel, csappal, mindig friss homokozóval. Hinták, mászókák, mászóházak. Kutyamentes. Éjszakára bezárják, nappalra is be van kamerázva. Hirtelen jött eső esetére fedett helyiség is akad. Nagy szeretettel fogunk inkább átgyalogolni oda, minthogy a házunk előtti igénytelen és játszásra alkalmatlan helyet használjuk - fűzi hozzá Éva.

A fejlődés terepe

Játszótérre akár 6-8 hónapos kortól is vihetjük a gyereket (nagytestvért kísérve természetesen hamarabb is, csak akkor még passzívan), az első játék vélhetőleg a hinta és a homokozó lesz. Azt tartsuk szem előtt, hogy minden gyermeknek más a habitusa, nem szabad erőltetni semmit, úgyis kíváncsiak, felfedezik, amit fel kell fedezniük. A forgó játékok, a hinta és a mászókák az egyensúlyérzék fejlődéséhez járulnak hozzá. A játszótér arra van, hogy a gyermek sokféle mozgást gyakorolhasson, javuljon a mozgáskoordinációja és ügyesedjen, illetve más gyerekekkel találkozva a társas érintkezés szabályaival is megismerkedjen.

Forrás: AFP/John Macdougall

Ha nagyobb lesz, akkor az üres órákban kitombolhatja magát biztonságos körülmények között, erősödik, javul az erőnléte. Kiskamasz korban pedig már fontos barátságok is születhetnek egy-egy játszótéren. Bár fémből is lehet csuda dolgokat alkotni, de a fából készült játékok nagyon "barátságosak". Az se rossz, ha a játékok szerepjátékokra csábítanak, ha kis fantáziával lovagvár, űrhajó vagy épp hajó lehet egy mászókából, várból. Szóval a jó játszótér egy kicsit mindenkinek más, de az talán biztosan elmondható, hogy legyen biztonságos, és annyira elérhető távolságban, hogy a gyerek gyakran mehessen oda.