A híres CI kitörés az elmúlt 200 ezer év legnagyobb vulkanikus katasztrófája volt, az Archiflegreo-vulkán kitörésének tulajdonítják, és 40 ezer évvel ezelőtt egy hatalmas eruptív kitörés következményeként "vulkanikus telet" okozott.
A sztratoszférába került nagy mennyiségű kén-dioxid és hamu átlagosan 2-4 Celsius-fokkal csökkentette az átlaghőmérsékletet. A jelenség nyomait még ma is könnyedén ki lehet mutatni a grönlandi jégtakaró alatti kőzetmintákból.
Ezt az eseményt régóta összekötik a Neander-völgyiek kihalásával – számuk drasztikus csökkenése és a crô-magnoni ember elterjedése ugyanis egybeesett a CI eseménnyel.
Benjamin A. Black, a berkeleyi Kaliforniai Egyetem professzora és kollégái klímamodellezés segítségével vizsgálták, hogy mekkora szerepet játszhatott az esemény a Neander-völgyiek kihalásában.
A modellezés meglepő eredményeket hozott: az időjárás változása leginkább Kelet-Európában és Ázsiában volt drasztikus, a Neander-völgyiek pedig Európa nyugati részén éltek.
A kutatás azt is kimutatta, hogy a modern ember ekkor már megkezdte a terjeszkedést a kontinensen, a Neander-völgyiek pedig már jelentősen megritkultak – így kijelenthető, hogy a CI-eseménynek semmilyen közvetlen hatása nem volt a kihalásukra.
"A radiokarbon-vizsgálatok kimutatták, hogy a modern ember európai megjelenésével együtt, a Neander-völgyiek száma lassan, de biztosan csökkenni kezdett" – olvasható a Geology Journalban megjelent tanulmányban. "Öt korabeli mediterrán régészeti lelőhely bizonyítja a crô-magnoniak jelenlétét" – olvasható a publikációban.
Közvetett módon azonban mégis lehetett némi hatása a CI eseménynek a Neander-völgyiek és őseink viszonyára: az átlagosan 2-4 Celsius-fok lehűlés előnyhöz juttathatta a crô-magnoniakat, ugyanis ők könnyebben viselték el a megváltozott körülményeket.
Úgy tűnik, itt is érvényben marad Darwin elmélete: nem a legerősebb marad felül, hanem az, aki a leghatékonyabban képes alkalmazkodni.