Egy II. világháború előtti luxushajó roncsaira bukkantak

Vágólapra másolva!
Hajóroncsot fedeztek fel Varsóban az utóbbi hetekben folyamatosan apadó Visztula medrében, szakértők szerint egy második világháború előtti híres varsói luxus sétahajó maradványairól van szó.
Vágólapra másolva!

A feltehetően a Bajka, magyarul Mese nevű kerekes gőzhajó roncsára a lengyel fővárost kettészelő folyó belvárosi szakaszán, a bal part közvetlen közelében bukkantak.

Elit hajónak számított

A Bajka a két háború közötti Varsó egyik előkelő járműve volt, a fővárosi rakpartok mentén közlekedő sétahajón

rangos összejöveteleket, mulatságokat rendeztek.

Lebombázták a hajót

A második világháború idején, 1944 augusztusában a hitleri megszállók ellen kitört

varsói felkeléskor a Bajkát német ágyúlövés érte és félig elsüllyedt.

A felkelők ezután fedezéknek használták a németek ellen és menedékhelyként, valamint gyülekezőközpontként is szolgált számukra. Később a németek elfoglalták. A háború után, Varsó újjáépítésekor a lerombolt környékbeli házak törmelékét szórták a hajó roncsaira.

A hajóroncs további sorsáról még nem döntettek, a bejelentett tervek szerint a lelőhelyhez közeli rakpart a varsói felkelés szombaton esedékes 71. évfordulójakor a megemlékezések egyik színhelye lesz.