A frászt hozta a turistákra a semmiből előugró leopárd

leopárd
December elején egy nyolcéves kisfiút, a múlt héten pedig egy meditáló buddhista szerzetest ölt meg leopárd Indiában.
Vágólapra másolva!
A semmiből vetődött a gyanútlan turistacsoport elé egy leopárd a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban. Az éppen vacsora után áhítozó ragadozó látványos mozdulatáról videó is készült.
Vágólapra másolva!

A turisták már korábban kiszúrták a környéken ólálkodó nagymacskát, de az állat később eltűnt a szemük elől a bozótban. A kíváncsiskodók csak reménykedni tudtak benne, hogy hamarosan újra felbukkan, arra azonban nem számítottak, hogy a várva várt esemény pont az őket szállító dzsip előtt fog bekövetkezni.

– idézte fel az eseményeket az egyik turista, Sujin Wong.

A leopárd vagy más néven párduc (Panthera pardus) a házimacskákhoz hasonlóan, de a többi nagymacskától eltérően, ültéből vetődik rá a zsákmányállatokra. Akár három méter magasra is képes felugrani.

Bár a párducok ügyes vadásznak számítanak, azért ők sem járnak mindig szerencsével, a felvételen szereplő példány például elvétette a kiszemelt madarat, így végül vacsora nélkül volt kénytelen távozni a helyszínről.

Sok hasonló érdekes videót láthat a Kruger Sightings honlapon.