Tudja-e, melyik a legnagyobb becsapódási kráter a Földön?

aszteroida
A földtörténeti múltból több katasztrofális aszteroida becspódás nyoma is ismert
Vágólapra másolva!
A földtörténeti múltból több pusztító erejű, Armaggedon típusú aszteroida becsapódás ismert, köztük olyan is, ami tömeges kihalást okozott. Az eddigi leghatalmasabb erejű becsapódás bizonyosan elpusztította volna az emberi civilizációt, szerencsére azonban ez az esemény több mint kétmilliárd éve történt.
Vágólapra másolva!

Világűr mélyérő leselkedő gyilkosok

Az ötven méternél kisebb kozmikus sziklákat meteoroidoknak, az ezt meghaladó átmérővel rendelkező égitesteket pedig aszteroidáknak nevezzük.

A meteoroidok zöme a súrlódási hőtől elég a földi atmoszférában,

és legfeljebb csak kisebb darabjaik érik el a felszínt, bár az is igaz, hogy egy 10-20 méter közötti átmérővel rendelkező meteoroid megsemmisülése komoly károkat okozhat, hasonlóan a 2013 februárjában Cseljabinszk felett felrobbant égitesthez.

A földtörténeti múltból több katasztrofális aszteroida becspódás nyoma is ismert Forrás: Pics About the Space

Az egy kilométer, vagy annál nagyobb átmérőjű aszteroida becsapódása már globális kihatású eseményt okoz,

egy 10 kilométer körüli égitesttel történt ütközés pedig megrengeti a földi élővilágot

ugyanúgy, ahogyan az 65 millió éve, a kréta időszak legvégén történt. Az úgynevezett K-T (kréta-tercier) kihalási eseményt előidéző becsapódás nyomán tűntek le a szárazföldet uraló dinoszauruszok az élet színpadáról, számos tengeri hüllő, és gerinctelen csoporttal együtt.

A kréta időszak legvégén történt becsapódás játszott szerepet a K-T kihalási eseményben Forrás: Pics About the Space

Az 1990-es évek elején a mexikói Yucatán-félszigetnél, Chicxulub városka közelében megtalálták a dinógyilkos K-T aszteroida által ütött hatalmas, 180 kilométer átmérőjű kráter nyomait. Ez az óriási becsapódási sebhely is eltörpül azonban az eddig ismert legnagyobb, aszteroida ütötte földi kráter mellett.

Prekambriumi rettenet tanúja a dél-afrikai kráter

A Föld legnagyobb átmérőjű, igazoltan becsapódási eredetű kráterét a Dél-afrikai Köztársaság területén, Free State tartományban, a Vaal folyó völgyében fedezték fel.

A Vredefort-kráter átmérője csaknem a kétszerese a K-T aszteroida által ütött sebhelynek, kereken 300 kilométer.

A Vrederoft-kráter űrfotó alapján készített térképe, a kettős sáncfal nyomaival Forrás: Google

Különös szerencse, hogy a gyűrűs sáncfal egy része fennmaradt, ugyanis a kráter 2, 023 milliárd éve (plusz-mínusz 5 millió év hibahatárral) keletkezett. Amikor a becsapódás történt, a prekambrium (4700 és 542 millió év között) végén, az úgynevezett proterozoikum eón (nagyobb földtörténeti szakasz) idején a szárazföld még tökéletesen élettelen, kietlen, sziklás, sivatagos pusztaság volt.

A prekambriumi becsapódás idején még csak a tengerekben léteztek egysejtű létformák Forrás: Pics About the Space

Ennek tudható be, hogy a valódi Armageddonnak tekinthető kozmikus katasztrófa

nem hagyott nyomot az akkor még csak a tengerekben létező, rendkívül kezdetleges létformákban,

- bár az is igaz, hogy ebből az időszakból rendkívül hiányos a fosszilis rekord, mindössze sztromatolit (cianobaktérium) telepek, és már valódi sejtmaggal rendelkező ősi egysejtűek, eukarióták maradványai ismertek a proterozóikumi rétegekből.

Az űrfotón jól felismerhetők a hatalmas kráter megmaradt struktúrái Forrás: Wikimedia Commons

Érdekes körülmény, annak ellenére, hogy a Vredefort-kráter átmérője csaknem kétszerese a K-T kráterének,

a becsapódó égitest nem lehetett sokkal nagyobb, mint a Chicxulub-aszteroida.

A krátermaradványból becsléssel számították ki a becsapódó égitest méretét, amely 10-12 kilométer átmérőjű, és mintegy 70 000 km3 térfogatú lehetett. A becsapódáskor felszabaduló energia 100 millió tonna TNT robbanási energiájának felelhetett meg.

A Vredefort-kráter maradványait az UNESCO világörökségi helyszínnek nyilvánította Forrás: Pinterest

A Vredefort-kráter nem csak amiatt egyedi, hogy ez a legnagyobb ismert becsapódási maradvány a Földön. A dél-afrikai óriáskráter az egyetlen több sáncgyűrűvel rendelkező földi krátermaradvány, amelyhez hasonlót legközelebb csak a Holdon láthatunk. Az UNESCO 2005-ben védett világörökségi helyszínnek minősítette a Vredefort-kráter maradványait.