Tengeri szörnyhöz hasonló objektum vetődött partra Új-Zélandnál

furcsa valami, szörny
A tengeri szörnyhöz hasonló objektum
Vágólapra másolva!
Néhány nappal ezelőtt fura objektum sodródott Új-Zéland partjára. Úgy néz ki, akár egy tenger mélyéről származó szörny, a bizarr küllem pedig vad találgatásokat indított el az interneten.
Vágólapra másolva!

Az objektumra Muriwai Beach környékén találtak rá, éppen ezért találóan a „Muriwai szörny" nevet kapta a helyiektől. A fotókat készítő Melissa Doubleday alaposan megdöbbent a látottakon.

„Amikor megközelítettem, egyből arra gondoltam, hogy egy partra vetett bálna teteme lehet – idézi Doubleday beszámolóját a Science Alert. – Olyan, mintha héjjal rendelkező férgek lógnának ki belőle" – tette hozzá. A beszámolók alapján a „valami" erős bűzt árasztott magából. Felfedezését a közösségi médiában is megosztotta.

A tengeri szörnyhöz hasonló objektum Forrás: Melissa Doubleday

De mi lehet valójában?

Az ügyben az Új-Zélandi Tengertudományi Társaság is megszólalt, akik szerint az objektum nem más, mint egy hatalmas uszadék fa, amelyen kacslábú rákok telepedtek meg.

A tudomány számos kacslábú rákfajt ismer, a képen látható egyedek nagy valószínűséggel a Lepas anatifera fajba tartoznak. Az állat héja egy hosszú és hajlékony nyélen ül. A majdnem átlátszó héj öt részből áll, mindegyik rész szegélye skarlátvörös. A héjon is van halvány mintázat. A héjon belül a ráknak van feje, tora és csökevényes potroha. A végtagjai, más néven kacslábai barna színűek; ezekkel szerzi meg a táplálékát. A nyél, amellyel a tárgyakhoz tapad, igen erős, színezete pedig lilásbarna. A nyél 4-8 centiméter (de van rá példa, hogy akár 80 centiméteresre is nőhet) és a héj 5 centiméter hosszú.

Lepas anatifera (illusztráció) Forrás: Michel Estermann

Ha a faj valamin megtelepszik, egész életét azon a tárgyon vagy élőlényen éli le. Ha az adott objektum szárazra vetődik, a kacslábú rákok sorsa megpecsételődik. Ez történt a cikkben szereplő állatokkal is: amikor később Doubleday újra meglátogatta az objektumot, az azt befedő lények már nem éltek, a rothadó tetemek pedig elképesztő bűzt árasztottak magukból.

Nem a mostani az egyetlen alkalom, hogy furcsa dolgok kerülnek a felszínre Új-Zélandnál. Múlt hónapban egy nagy erejű földrengés hatására a tengerfenék – megannyi élőlénnyel együtt – kiemelkedett a vízből.