A víziló és a bálna rokonsága<br/>

Vágólapra másolva!
A legújabb genetikai kutatások szerint a bálna legközelebbi élő rokona a víziló.
Vágólapra másolva!

Az eredmények japán kutatóktól származnak, akik a DNS segítségével próbálták meghatározni a bálnák evolúciós történetét. A genetikai módszerek már régóta fontos területét képezik az evolúcióbiológiai kutatásoknak. A különböző állatok DNS-molekuláit összehasonlítva a tudósok képesek meghatározni a közöttük lévő rokonsági fokot, ami új információkat szolgáltat a törzsfa pontosabb megrajzolásához. Minél szorosabb a rokonság az egyes fajok között, annál jobban megegyezik genetikai anyaguk. Meglepő lehet például, hogy az ember és csimpánz esetében az eltérés mindössze 1 százalékos.
A mostani eredmények azt mutatják, hogy a cetfélék (bálnák és a delfinek) sokkal közelebbi rokonságban állnak a vízilovakkal, tehenekkel, tevékkel és disznókkal, mint az elefántok vagy tengeri tehenek. Az elefántok az ormányosok-, míg a tengeri tehenek a szirének rendjébe tartoznak. A többi állatcsoport viszont mind párosujjú patások rendjének tagja.
A bálnák és a patás állatok közötti szoros rokoni kapcsolatot már száz évvel ezelőtt is feltételezték, de mostanáig nem volt elegendő bizonyíték a rokonság igazolásához. A cetek hatalmas változásokon mentek keresztül a víz alatti környezethez való alkalmazkodás során. Mivel a hátsó végtagok elcsökevényesedtek, a mellső végtagok pedig uszonyokká fejlődtek, a bálnák és patások összehasonlítására más módot kellett találni.

A víziló és a bálna számos speciális vízi jellemzővel rendelkezik, mint például a szőrzet hiánya, a faggyúmirigyek vagy a víz alatti kommunikáció. Ezek jó példák az említett fajok konvergenciájára (hasonulására), hiszen mindkét állat esetében egymástól függetlenül ugyanazok a vonások fejlődtek ki a vízi élethez való alkalmazkodás során. A tudósok szerint a két állat közötti hasonlóság oka, hogy közös őstől származnak. A mai bálnákról sokan azt gondolják, hogy egy már kihalt, primitív bálna leszármazottjai, ami legelőször 50 millió évvel ezelőtt tűnt fel. Egy másik elmélet szerint azonban egy ősi szárazföldi emlőstől származnak.

N. E. - S. T.

Ajánló:

Rövid összefoglaló és keresztmetszeti képek az állatról. Képek és mozik a vízilovakról.