Ma földrengés lesz Nagy-Britanniában

Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb szabású tudományos kísérletére készülnek ma a brit iskolások.
Vágólapra másolva!

Iskolák ezreit kérték meg a tudósok arra, hogy ma (szeptember 7-én), helyi idő szerint 11 órakor küldjék ki tanulóikat a játszóterekre. A gyerekeknek itt egy percig kellene fel-le ugrálniuk, miközben a brit földrengésjelző-hálózat megpróbálja észlelni ennek következményeit. A várakozások szerint a rekordjellegű tudományos kísérletben mintegy 1 millió diák vesz majd részt.

"A Nagy Ugrás" (The Giant Jump) elnevezésű esemény fő szervezője szerint nem biztos, hogy lesz érzékelhető földmozgás - éppen ezt szeretnék megállapítani. A kutatók úgy számolnak, hogy az 1 millió, átlagosan 55 kilogrammot nyomó gyerek egy perc alatt körülbelül 20 ugrást végez. Ez mintegy 2 milliárd joule-nyi energiát szabadíthat fel, ami összevethető a Richter-skála szerinti 3-as erősségű, gyenge földrengés energiájával.

Amennyiben valóban ekkora földmozgás gerjesztődne, akkor sem kell tartani semmiféle veszélytől. A legnagyobb baj a szakértők szerint az lehet, hogy valaki megsérül az ugrabugrálásban.