Természetesen nem minden vulkánkitörés pusztított el sok állatot, ám az bizonyos, hogy az elmúlt 300 millió év tömeges kihalásai egybeesnek nagy tömegű vulkáni kőzetegyüttesek keletkezésével. Egy a kérdéssel foglalkozó leedsi kutató arra a meglepő eredményre jutott, hogy minél idősebbek a múltbeli nagy vulkáni működések, annál nagyobb az általuk okozott pusztítás.
Paul Wignall e "pusztítási hatékonyságot" annak alapján számolta ki, hogy összevetette a kiömlött láva mennyiségét az elpusztult élőlényekével. Arra jutott, hogy a régi kitörések tízszer több élőlény vesztét okozták, mint napjaink vulkánkitörései. A 250 millió éve bekövetkezett permi kihalással egy időben Szibériában olyan óriási területre ömlött ki bazaltláva, melynek nagysága Nyugat-Európáéval vetekszik. Az akkori vulkáni tevékenység mintegy 10 gigatonnányi szenet juttatott a légkörbe szén-dioxid formájában, s azt ezt követő globális fölmelegedés az akkori idők tengeri fajainak 80 százalékát pusztította el. Akkor mintegy 5 millió évbe telt, mire a földi ökoszisztéma magához tért.
Mintegy 60 millió éve, a harmadidőszak elején ismét igen erős volt a vulkánosság, amely újfent globális fölmelegedést hozott, de nem történt tömeges kihalás. Némely állatcsoport kihalt ugyan, de elég volt néhány tízezer év a regenerálódáshoz. A mai vulkáni működéseknek pedig szinte nincs kimutatható hatásuk az élővilágra.
Wignall úgy véli, az ősi vulkánoknak azért volt nagyobb a pusztító hatásuk, mert a későbbi életformák jobban alkalmazkodtak a megnövekedett szén-dioxid-koncentrációhoz, de az óceánok kemizmusa is szerepet játszott. Ahogy a szuperkontinensek darabokra szakadtak és összességében hosszabb lett a kontinensek partvonala, fölgyorsult a szilikátkőzetek mállása, ez fokozta a fitoplankton szaporodását az óceánban, melybe több szén-dioxid került a légkörből. A hipotézis kritikusai szerint a vulkáni működés pusztító ereje elsősorban attól függött, mennyi ideig tartott a tevékenység, másrészt nehéz megbecsülni a régmúlt időkben kiömlött láva mennyiségét, ami ráadásul nem is feltétlenül korrelál a szén-dioxid- vagy a kén-dioxid-kibocsátással.