Vágólapra másolva!
Száz évre visszatekintő mérések igazolják a felmelegedést.
Vágólapra másolva!

A tengerszint és a Föld hőmérséklete is emelkedett az elmúlt száz évben. A megállapítás abból a kanadai kutatók készítette tanulmányból derül ki, melyben az elmúlt száz év felméréseit összegzik. A kutatók megállapították, hogy Brit Columbia tartomány - mely Kanada nyugati részén, a Csendes-óceán mellett fekszik - tengerpartjának átlaghőmérséklete 0,6 Celsius-fokkal növekedett 1895 óta. Az ottani szárazföld 1,1 fokkal lett melegebb, az északabbra fekvő - tehát éppen a hűvösebb éghajlatú - részé pedig már 1,7 fokkal. A tengerszint 4-12 centiméterrel nőtt, mint a kiindulópontnak tekintett évben, ez esetben 1909-ben, az első mérések időpontjakor. A terület déli, az Egyesült Államokkal határos szakaszán (nagyjából Vancouver és környéke) 1,1 fokos a hőmérséklet emelkedése, csakhogy ez már az elmúlt ötven év fejleménye. A két ikerfolyó, az északi és déli Thompson területén 24 nappal korábban véget ér a tél, mint korábban. Az említett folyamatok következtében az ország nyugati partvidékén több gleccser eltűnt, illetve alaposan megváltozott a tengerpart élővilága is, elsősorban a halakat fogyasztó állatok összetétele változott. A tanulmány szerzői javasolják, hogy a kanadai kormány készítsen stratégiai terveket a melegedésből eredő problémák megoldására, vagy legalábbis kezelésére.