Egy-egy ilyen "kriminek" többnyire kevés bizonyítéka marad. Ilyen például a ragadozó mozgását jelző életnyom a finom iszapban, vagy néha az áldozat által agónia közben hátrahagyott nyomok.

A legkorábbi vadászok között a laposférgek egyszerű, de hatékony gyilkoló gépezetek voltak. A hatékonyságuk kifizetődőnek bizonyult, hiszen ma gyakorlatilag minden élőhelyen jelen vannak a Földön, és fajszámuk eléri a 25 000-et. Az általuk már oly korán alkalmazott vadászó életmód pedig mára domináns "foglalkozássá" vált az állatvilágban.

De vajon milyen állat lehetett a legelső vadász? És mire vadászott? A ma élő modern ragadozók rendkívül változatosak, gondoljunk csak a cápákra, a halászsasra, az oroszlánra, vagy akár a gyilkos bálnára. A legelső állatok a tengerekben alakultak ki, így aztán nem sokat kockáztatunk, amikor azt állítjuk, hogy az első ragadozó valamilyen egyszerű tengeri élőlény volt. Arra azonban már kevés az esély, hogy eljussunk egy minden kétség fölött álló végső "gyanúsítottig". Talán soha nem fogjuk megtudni egészen biztosan az első vadászok személyazonosságát. Mégis, a legkorábbi ragadozók által hátrahagyott fosszilizálódott nyomok alapján elindulhatunk a megoldás felé.

Számos különböző típusú bizonyíték áll a paleontológusok rendelkezésére az azonosításhoz. A ragadozók gyakran hagynak hátra nyomokat az áldozatok héjain, vázain, vagy csontjain. Ezek a kemény vázrészek pedig nagyságrendekkel gyakrabban fosszilizálódnak, mint a sérüléseket létrehozó lágytestű szervezetek. A kutatók találtak olyan 550 millió éves meszes héjakat, amelyek egyértelműen arra utaltak, hogy a ragadozók keresztül akarták fúrni őket. Ezek a leletek szolgáltatták a ragadozók létének legkorábbi közvetlen bizonyítékát. Az ilyen típusú fúrások csak százmillió évekkel később váltak általánosan elterjedtté az őslénytani anyagban. De bármilyen korú volt az első, fúrással "dolgozó" ragadozó, a legkorábbi kollégája minden bizonnyal még idősebb. Az ásványi anyagokkal megszilárdított testrészek, mint például a meszes héjak, ugyanis legtöbbször azért alakultak ki, hogy megvédjék az illető élőlényt a ragadozóktól. A vadászoknak tehát már léteznie kellett, mielőtt az élővilág kifejlesztette volna ezeket a védekező berendezéseket a támadások megakadályozására.

Az egykori vadászat egyéb bizonyítékait a jóllakott vadászok hagyták maguk után. Minden élőlény kiválasztja valamilyen formában az elfogyasztott, de emészthetetlen anyagokat. A koprolitnak nevezett fosszilizálódott ürülékek fontos információkat hordoznak az illető állat étrendjéről. Néhány 520-545 millió éves koprolitban ásványosodott testrész-maradványokat találtak, ami egyértelműen a sikeres vadászat létezésére utal. Sajnos, a fosszilis ürülékekben általában nem őrződik meg elegendő anatómiai részlet annak megállapításához, hogy milyen állatot fogyasztott el a ragadozó. Néhány ritka esetben a paleontológusok többé-kevésbé ép állati maradványokat fedeztek fel egy másik faj fosszilizálódott tetemének a belsejében - vagyis a vadász tele hassal pusztult el, közvetlenül étkezés után. Az ilyen leletek különösen értékes információkat szolgáltatnak az egykori vadászatról, hiszen mind a vadász, mind az áldozat anatómiai részleteit megfigyelhetők. 510-520 millió éves ősmaradványoknál találták meg annak a bizonyítékait, hogy férgek kagyló-szerű pörgekarúakat és Hyolitákat (kúp alakú héjakban élő kis puhatestű állatokat) fogyasztottak el.

Végül, de nem utolsósorban fontos bizonyítékokat nyújtanak a nyomfosszíliák, vagyis a lábnyomok, beásódás-nyomok, mászásnyomok és az egykori állat egyéb élettevékenységének a nyomai. Néha ezek is igazolhatják egy-egy sikeres vadászat emlékét. Az is kiderült egy esetben, hogy a férgek nem mindig a vadász szerepét játszották ebben az ősi macska-egér harcban. Ugyanis egy trilobita (háromkaréjos ősrák) által hátrahagyott mászási útvonal keresztezte egy féreg fúrójáratát, és ez utóbbi véget is ért a két nyom találkozásánál...

Dulai Alfréd

[origo]