Repülőgépvédő kutyák madarak ellen

Vágólapra másolva!
A dél-afrikai repülőtereken vadászkutyák segítségével akarják megakadályozni, hogy a gépek madarakkal ütközzenek össze a kifutópályákon.
Vágólapra másolva!

A johannesburgi és a durbani repülőtéren hétfő óta szolgálatot teljesít két skót juhászkutya. Tweenyt és Macet arra képezték ki, hogy ne öljék meg a madarakat, csak zavarják el őket. Külön jármű szállítja őket "bevetésük" színhelyére, ahol csak kiképzőjük vezényszavára veszik üldözőbe a madarakat. Kiképzésük mintegy 18 hónapig tartott, amelynek során mindenekelőtt meg kellett szokniuk a repülőtér fülsiketítő zaját.

A madarak ugyanis súlyos károkat okozhatnak a repülőgépek hajtóművében. Az ilyen "találkozások" becslések szerint évente mintegy 1,2 milliárd euró kárt okoznak a légitársaságoknak világszerte. Eddig durranó rakétákkal és madárkelepcékkel tartották távol a madárrajokat a kifutópályáktól.