Mount Everest: nincs hír a magyarokról

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Egyelőre nincs hír a magyarokról, csak annyit tudunk egy befejezetlen telefonbeszélgetés alapján, hogy a csapat a csúcs közelében tartózkodik - közölte az MTI-vel a Föld legmagasabb pontjának meghódítására vállalkozó Magyar Mount Everest Expedíció 2002 öt tagjával kapcsolatot tartó ügynökség munkatársa. Zimmermann Ottó hozzátette: nem tudni, hogy a magyarok benne vannak-e abban az 53 hegymászóból álló társaságban, akik csütörtökön feljutottak a "világ tetejére".

Az expedíció 2002. március 21-ei sajtóközleménye:

Irány a világ tetejére!

Összefogtak a magyar hegymászók. Magyar Mount Everest Expedíció 2002 néven közös expedíció vállalkozik az idén a Mount Everest megmászására. Tavaly két magyar csapat indult a világ legmagasabb hegyére. A 8850 méter magas, tibeti-nepáli határon található Csomolungma (Jóságos istenanya) azonban nem volt kegyes a magyarokhoz, egyik társaság sem jutott fel a csúcsra.

Idén, a múlt évi tibeti kísérlet után a biztonságosabbnak tartott nepáli oldalon vág neki a tavalyi két expedíció - az Explorers program és a Millenniumi Mount Everest Expedíció - vezető hegymászóiból alakult közös csapat.

Az Ács Zoltán, Erőss Zsolt, Mezey László, Mécs László, Várkonyi László összetételű expedíció tagjai közül négyen már jártak 8000 méter feletti csúcsokon.

Az expedíció előtt álló feladat megvalósítása elképzelhetetlen lenne állami segítségnyújtás nélkül. Ezért is öröm a hegymászók számára, hogy a tavalyi sikeres együttműködést követően idén ismét az ISM támogatásával kísérelhetik meg a nagy cél elérését: az első magyar hegymászó feljutását a világ legmagasabb csúcsára.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium 30 milliós támogatása a kiadások közel háromnegyedét fedezi. A költségvetés további részét az Expedíció szponzorai biztosítják a csapat részére.

A reménybeli sikeres csúcsmászásra várhatóan május első felében kerül majd sor. A mai napon az expedíció vezetője, Ács Zoltán elindul Katmanduba.