Ritka madarak Csongrád megyében

Vágólapra másolva!
Nyolc év után ismét megjelentek Magyarországon a pásztormadarak; a napokban Csongrád megyében több helyen is megfigyelhették kisebb-nagyobb csapataikat a madarászok.
Vágólapra másolva!

Pásztormadár (Sturnus roseus)

A Kárpát-medencében gyakran évekig nem fordul elő, ám az aszályos években, a sáskák lszaporodásakor tömegesen megjelenik, és gyakran költ is.

Marabu

Kisebb csoportok feltűntek a Szeged környéki halastavak mellett, valamint a kiskundorozsmai Rózsa-laposon is.

A pásztormadár alkatra leginkább a seregélyre hasonlít, ezért hívják rózsaseregélynek is. Szárnya, feje fekete, a teste többi részét rózsaszínű tollak fedik.

Csongrád megye másik madárritkasága ezekben a napokban a Csaj-tavon felbukkant marabu, az afrikai madár nagy valószínűséggel Európa valamelyik állatkertjéből vagy vadasparkjából szökött meg.

A szegedi Fehér-tó lehalászott halastavain is megfigyeltek a szakemberek ritka, főként a tengerpartokra jellemző fajokat: tarka kőforgatót, vékonycsőrű víztaposót és a kis godát.

Zsombó környékén megfigyelhető Európa leginkább színpompásabb veszélyeztetett madara, a szalakóta, valamint az Alföldön ritkának számító füleskuvik.

A térségben honos fészkelő madarak nagy része már kirepítette fiókáit, és készülődik a második költéshez.