Madárvonulás a Dél-Alföldön

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a madarak vonulása az északi költőhelyekről a déli telelőhelyekre, a vándorok nagy számban pihennek meg ezekben a hetekben a Csongrád megyei nagy halastavaknál.
Vágólapra másolva!

Mészáros Csaba, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei csoportjának munkatársa elmondta, hogy a nagy kiterjedésű halastavak nem csak táplálékot biztosítanak a fáradt és éhes madaraknak, hanem nyugodt pihenő és vedlő helyet is.

Ezekben a napokban parti madarak százai keresgélnek iszaplakó férgek után a lehalászott tavak medrében. Felbukkant közöttük a Skandinávia tengerpartján fészkelő tarka kőforgató, valamint a hosszú, piros csőréről, fekete-fehér tollazatáról könnyen felismerhető csigaforgató is.

A híg iszapban sárjárók turkálnak, a kiszáradt tómederben pedig dankasirályok és sárgalábú sirályok ezrei keresnek élelmet, de felbukkannak közöttük a Magyarországon ritka kis csérek is.

Viszonylag hosszabb ideje vendégeskedik a Fehértavon a Kaszpi- és a Fekete-tenger partvidékén honos halászsirály, amelynek legfeltűnőbb ismertető jegye hatalmas termete, fekete feje és fekete gyűrűvel végződő sárga csőre.

A ragadozó madarak a Csanádi pusztákon gyülekeznek, a madarászok láttak darázs- és kígyászölyvet, valamint hamvas réti héjákat és kék vércséket.