Rajtunk a front

Vágólapra másolva!
Ismét szokatlanul hűvös és csapadékos napokat élünk meg. Úgy tűnik az időjárásunk a korábbi aszályos időszakot gyorsan igyekszik kompenzálni és az augusztusi rekord mennyiségű esőt követően szeptemberben ismét kiadós csapadék alakul ki. A mostani esős időjárást egy fölöttünk húzódó frontzónának köszönhetjük.
Vágólapra másolva!

Az ICI Interaktív Meteorológia szakemberei szerint már egy héttel ezelőtt indult a folyamat, az Észak-Európában felhalmozódott hideg elindult a közép-európai térség felé, ugyanekkor egy másik ciklon hatására délnyugat felől nagy nedvesség tartalmú, enyhe léghullámok érkeztek felénk.

Forrás: ORIGOA két igen eltérő tulajdonságú légtömeget elválasztó frontzóna az áramlási viszonyok hatására stabilan a Kárpát-medence fölé helyeződött. Ennek köszönhetjük a gyakori felhősödést és a kiadós csapadékot, illetve az eső hűtő hatásának, továbbá a besugárzás csökkenésének következtében a több fokkal átlag alatti hőmérsékletet.

Szeptember 20-án már ciklonok alakultak ki Északkelet-Európától a Kárpát-medencén át a Földközi-tenger középső medencéjéig. A köztük létrejövő frontzóna mentén - így hazánk területén is - erős felhősödés és csapadékhullás kezdődött. A délnyugati országrészben már ekkor is 10-15 mm eső esett.

21-én, egy átmenetileg csapadékszegény 24 óra következett, köszönhetően annak, hogy két ciklon között egy kisebb magasnyomás éreztette hatását. Nem tartott sokáig a folyamat, mert 22-én az erősen felhős, borult időben országos eső áztatott bennünket. Helyenként a 20-30 mm-t elérte az egy nap alatt lehullott csapadékmennyiség.

23-án eleinte északkeleten esett az eső, majd a nap második felében délnyugat felől ismét intenzív csapadék tevékenység kezdődött. Nem egy helyen megint 20-30 mm-t mértek, 2 nap alatt a havi átlaghoz közeli mennyiséget.

24-én folyatódott az eső. Különösen a középső országrészben alakultak ki intenzív gócok, például a főváros környékén 15 mm-t meghaladó eső esett 6 óra alatt.

Az ICI Interaktív Meteorológia szakemberei szerint a mostani nedves hullámot követően a hét közepétől fokozatosan a szárazabb és hidegebb levegő kerül ki győztesen a légtömegek csatájából.

Azaz a megerősödő északnyugati, északi szélnek köszönhetően majd felszakadozik a felhőzet és csökken a csapadékhajlam. A hét vége felé már több-kevesebb napsütésben is reménykedhetünk, viszont igen hidegek és párásak lesznek a reggelek.