Vágólapra másolva!
Lezárult a két héten át heves vitákkal tarkított és komoly változásokat hozó, a vadon élő állat-és növényvilág veszélyeztetett fajainak érdekében megtartott nemzetközi konferencia.
Vágólapra másolva!

Az "Egyezmény a vad állat-és növényvilág veszélyeztetett fajainak nemzetközi kereskedelméről" (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora, CITES) 12., Santiago-i (Chile) konferenciájának eredménye e két szóval összegezhető: súlyponteltolódás és hatáskörbővítés.

Forrás:University of California, IrvineMiközben mind a kormányküldöttek, mind a környezetvédők egyaránt hevesen képviselték érdekeiket, az egyezmény újabb gazdasági területekre, a halászatra és a fakitermelésre terjesztette ki hatáskörét.

Korábban a CITES főként ritka állat- és növényfajok - például orchidea- és tigris fajok - gazdasági hasznosításával és kereskedelemével foglalkozott. Tevékenysége a fajok fennmaradását tekintve igen fontosnak volt mondható, ám a gazdaságra igen csekély hatást gyakorolt.

A santiagói konferencia "komoly változást hozott az egyezmény hatáskörében" - nyilatkozta Jim Armstrong, a CITES helyettes-főtitkára. Az egyezményt aláíró 160 állam immár késznek mutatkozott arra, hogy az egyezményt a világkereskedelemben nagy mennyiségben forgalmazott fajokra is kiterjesszék. A konferenciát igazi vízválasztóként értékelte a helyettes-főtitkár.

A halászat és a fakitermelés szabályozása hagyományosan nemzeti hatáskörbe tartozott, illetve olyan nemzetközi szervezetek szabályai vonatkoztak rá, mint az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). A tengerek és óceánok halállománya rohamos csökkenésésének, illetve az illegális fakitermelés növekedésének megállítása érdekében a CITES a 2002-es konferencia eredményeképpen ezekre a területekre is kiterjesztette hatáskörét.

"A CITES nagykorúvá vált" - foglalja össze véleményét Sabri Zain, a Traffic nevű, angliai székhelyű, vadon élő fajok kereskedelmét megfigyelő szervezet munkatársa. Zain reményét fejezte ki, hogy a CITES legújabb döntései nyomán csökkenni fog a természeti források kizsákmányolása.

A mahagóni

Forrás: Univ. of WisconsinA súlyponteltolódás egyik jeleként, évtizedes vitákat követően az egyezmény második függelékébe soroltak számos fajt, így például a dél-amerikai mahagónit (Swietenia macrophylla). A második függelék (Appendix II.) listáján olyan fajok szerepelnek, melyeket ugyan nem fenyeget közvetlenül a kihalás veszélye, ám amennyiben kereskedelmük a korábbi ütemben folytatódik, hamarosan sor kerülhet rá. A függelék értelmében ezen fajok exportálása csak abban az esetben engedélyezhető, ha az exportáló ország bizonyítani tudja, a kereskedelem nem veszélyezteti a faj fönnmaradását.

"A mahagóni besorolása a második függelékbe jelentős előrelépés" - jegyzi meg John Kress, a Smithsonian Institution (Washington D.C.) botanikai részlegének vezetője. Kress szerint az egyezmény második függelékének listájára a mahagónin kívül más trópusi fafajokat, például a tikkfát is fel kellene venni.

A csikóhal

A santiagói konferencia másik örvendetes eredményeként mind a 32 csikóhal-faj bekerült a második függelékbe. Az állatok az akvarisztikában és a hagyományos gyógyászatban egyaránt keresett árucikkek, legfőbb exportőrjük Indonézia, a Fülöp-szigetek és Brazília.

Forrás: North Dakota Univ.A konferencián született döntések azonban nem minden faj esetében arattak osztatlan sikert. Környezetvédők tiltakozása ellenére nem sorolták a második függelékbe a patagóniai foghalat, más nevén chilei tengeri sügért (Dissostichus eleginoides), illetve három afrikai ország is engedélyt kapott elefántcsont-tartalékainak értékesítésére.

"Úgy látom, a dolgok a helyes irányba tartanak" - nyilatkozta Callum Roberts, a University of York (E.K.) környezetvédő biológusa, "de ahhoz, hogy egy faj végül felkerüljön a listára, hosszú vitáknak és éveknek kell eltelnie. Ráadásul feltétel az is, hogy a faj veszélyeztetett legyen, ami meglehetősen kifacsart megközelítés" - fejti ki véleményét Roberts.

A következő CITES-konferencia 2004 végén, esetleg 2005 elején, Thaiföldön kerül megrendezésre.