Vágólapra másolva!
A 2002-es év sem szűkölködött természeti katasztrófákban. Földrengések, vulkánkitörések, forróság, árvizek, földcsuszamlások és tűzvészek pusztítottak világszerte.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIJanuár 17-21. - A közép-afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságban működésbe lépett a Nyiragongo-vulkán, aminek következtében legalább 45 ember meghalt, és mintegy félmillióan menekültek el otthonaikból a szomszédos Ruandába. Január 21-én a Richter-skála szerint 4,5-es erősségű földrengések rázták meg Goma körzetét, a Nyiragongo-vulkán térségét és Gisenyi városát.

Március 3. - A Richter-skála szerinti 7,2 erősségű földrengés pusztított az észak-afganisztáni Szamangán tartományban; az epicentrumban, Dahli-e-Zeu nevű faluban legalább 100 ember életét vesztette. A katasztrófa tucatnyi áldozatot követelt Kabulban és néhány más észak-afganisztáni településen is, néhány száz ház összeomlott. A földmozgást Pakisztánban, Indiában, Tádzsikisztánban és Üzbegisztánban is érezni lehetett.

Március 25. - Afganisztánt a Richter-skála szerinti 6-os, majd később egy 5-ös erősségű rengés rázta meg, melynek epicentrumát az ország északi térségében fekvő Hindukus-hegységben lokalizálták. A földmozgás leginkább a Baglán tartományban lévő Nahrin és Burka körzetében pusztított. Hivatalos források mintegy 2000 halottról és 4000 sebesültről számoltak be, de becslések szerint 4800 ember vesztette életét. Tízezer otthon romba dőlt.

Május vége - Az India déli részén fekvő Ándhra Prades államban május 22-i adatok szerint összesen 1030 ember halálát okozta a több napig tartó, 50 Celsius-fok közeli rendkívüli forróság.

Környezeti katasztófák a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/kultura,_muveszet,_tarsadalom/tarsadalom,_tarsadalmi_kerdesek/kornyezeti_katasztrofak/

Június - A Kínában pusztító júniusi viharok és áradások következtében 793 ember életét vesztette, és 110 ezer ember vált hajléktalanná egy július 13-i jelentés szerint. A természeti csapások Csianghszi (Jiangxi), Fucsien (Fujian), Hupej (Hubei), Kujcsou (Guizhou), Senhszi (Shaanxi), Szecsuán (Sichuan) tartományokban és Kuanghszi-Csuang (Guangxi-Zhuang) autonóm területen okozták a legnagyobb károkat, melyeknek mértéke 3,6 milliárd dollárnak megfelelő összegre tehető.