A kréta időszak végén a dinoszauruszok mellett eltűnt az akkori élővilág 70%-a. A kihalás oka minden bizonnyal a Yucatan-félsziget területére 65,5 millió évvel ezelőtt becsapódó égitest volt.

Ugyanakkor sokan még ma is az éghajlatváltozásokra vezetik vissza a kihalásokat vagy legalább azok egy részét. A kréta és a harmadidőszak határánál a szárazföldi klímarekonstrukció eddig ellentmondásos és kis felbontású adatokon alapult, míg ugyanez a tengeri üledékek alapján kiválóan feldolgozott állapotban volt. Egy most folyó kutatás során a szárazföldi adatokat is megpróbálják erre a szintre felhozni, hogy ki tudjanak dolgozni egy globális klímamodellt, amely a szárazföldi területekre és a tengerekre egyaránt használható.

Az új eredmények jól mutatják a kréta végi klímaváltozásokat, de az is egyértelműen kiderült az adatokból, hogy nem ez vezetett a kihalásokhoz. Az amerikai kutatók az ősnövény maradványok alapján nagyon finom felbontású hőmérsékletváltozási görbét tudtak megrajzolni a kérdéses időintervallumban, amit aztán összehasonlítottak a már meglévő tengeri adatokkal.

A kihalás előtti utolsó 1 millió évből nagyon bőséges és jó megtartású növénymaradványok fordulnak elő Új-Mexikóban és Észak-Dakotában. Az utóbbi területen például több mint 300 fosszilis növény faj 22 000 maradványát gyűjtötték be az utóbbi években. A növénytartalmú rétegek abszolút, évmilliókban kifejezhető korát is meg tudták állapítani.

A becsapódás előtt és a becsapódás után nem sokkal mágneses pólusátfordulás következett be a Földön, ami jól nyomon követhető a kőzetekben. A becsapódással együtt tehát 3 olyan esemény is történt, aminek a korát jól meg tudják határozni, és így a különböző rétegsorok kora egymással összehasonlítható. Ezáltal minden eddiginél pontosabban tudták korrelálni a szárazföldi és a tengeri rétegsorokat.

A kutatók annak az egykori környezetnek az átlagos hőmérsékletét is megállapították, amelyben a vizsgált növények éltek. Ehhez egy csaknem száz évvel ezelőtt (1915-ben) kidolgozott és még ma is gyakran használt módszert alkalmaztak. A mai erdőkben alapvetően kétféle fa található: fogazott levelűek és sima levelűek.

Minél hidegebb a klíma, annál magasabb a fogazott levelű fajok százalékos aránya. A kutatók az ősnövények alapján azt találták, hogy évmilliókig tartó, lassú lehűlés történt a késő-krétában, amit azonban megtört egy rövidebb felmelegedési esemény.

Ez 66 millió évvel ezelőtt kezdődött, és 100-300 000 évvel a meteoritbecsapódás előtt érte el a maximumát. A hőmérséklet nem sokkal a becsapódás előtt visszatért az alapértékhez, és szinte teljesen állandó értéken maradt a becsapódás előtt és után. A szárazföldi növényeken alapuló adatsor nagyon pontosan megfeleltethető a tengeri adatoknak, amelyek többek között az Atlanti-óceán déli részének és az Antarktisz körüli tengereknek az aljzatmintáiból származnak.

Ezekben a mintákban az apró tengeri egysejtűek, a Foraminiferák kalcium-karbonátos héjának az oxigénizotóp arányai alapján számítják ki a hőmérsékletet. Minél hidegebb a víz, annál több nehéz oxigénizotóp épül be a héjba. A Foraminiferákat betemető üledékek szintén megőrizték a mágneses átfordulások nyomait, ami nagyon jól felhasználható a korreláció során. Mivel a tengeri adatok négy különböző helyről, a szárazföldi növények pedig egy ötödik lelőhelyről származnak, a felmelegedési és lehűlési trendek globális méretűnek tekinthetők.

Az adatok tehát azt mutatják, hogy közvetlenül a becsapódás előtt a klímaváltozás nem befolyásolta alapvetően az élővilágot. Úgy tűnik, hogy a dinoszauruszok jól alkalmazkodtak a globális felmelegedéshez és lehűléshez, de nem voltak eléggé felkészülve az űrből érkező, nagy sebességű óriási kőzetekre...

Dulai Alfréd

[origo]