Terméketlen óriások

Amerikai egyetemisták hatalmas ősi nautiluszt találtak Arkansasban. Egy elmélet szerint a terméketlenség miatt nőttek egyes példányok ilyen hatalmas méretűre.

A három hallgató és Walter Manger a leletet vizsgálja

Az Arkansas Egyetem három hallgatója a január 20-ai ünnepnapot nem pihenéssel töltötte, hanem ősmaradvány gyűjtő szenvedélyüknek hódoltak. Nem is eredménytelenül, hiszen alig néhány méterre egy forgalmas országúttól 325 millió éves nautilusz fosszíliára bukkantak. A lelet legizgalmasabb érdekességét a hatalmas mérete adja: a 2,5 méteres ősmaradvány a leghosszabb ismert nautilusz a Földön.

A hallgatók azért választották ezt a helyet gyűjtésük célpontjául, mert innen nagyon gyakran kerülnek elő néhány centiméter átmérőjű ammoniteszek. Álmaik között szerepelt az átlagosan 1 méter hosszú nautilusz is, amelyet korábban szintén említettek a területről. Gyűjtés közben egyikük kissé eltávolodott a társaitól, és kevéssel a felszín alatt észrevette az állat kalcitos héjának kibukkanó részét. Elkezdte körülásni, de hiába bontotta ki egyre nagyobb felületen, a héjnak még mindig nem volt vége. Így aztán mindhárman erre az egy példányra koncentrálva folytatták az ásatást. Egész nap rendületlenül kalapálták, vésték a fekete színű palás kőzetet.

Estére már egyértelműen kiderült a példány hatalmas mérete, és ekkor telefonon felhívták egyetemi tanárukat. Manger professzor kezdetben kissé szkeptikus volt, de csak addig, amíg saját szemével meg nem pillantotta a hatalmas ősmaradványt. A helyszínen viszont elégedetten nyugtázhatta, hogy tanítványai jól azonosították a maradványt, és a preparálást is nagyon szakszerűen, a maradvány sérülése nélkül végezték el.

Ezzel összevethető méretű nautilusz maradvány korábban mindössze egyszer került elő, ráadásul szintén erről a területről. 1963-ban egy 220 cm hosszúságú példány került elő Fayetteville-ben. Mindkét óriás a Rayonnoceras solidiforme fajhoz tartozik, és a karbon időszakban élt, amikor a jelenlegi Egyesült Államok déli részét sekély tenger borította. A mai tintahalakkal és a nautilusszal rokonságban lévő állat normális körülmények között általában 1 méter hosszúságúra növekedett. Az óriás példányokat Manger professzor patológiás, beteg egyedeknek tekinti. Elképzelése szerint ezek a nautiluszok a mai tintahalakhoz hasonlóan 3-4 évig szaporodtak, majd elpusztultak. Manger elmélete szerint az óriási példányok paraziták jelenléte miatt terméketlenné váltak, és akár évtizedekig is élhettek, minden energiájukat a testméretük növelésére fordítva.

A két példány a sok hasonlóság mellett néhány eltérést is mutat. A mai nautiluszoknál a szájnyílás átmérője különbözik a hím és a nőstény egyedeknél (szexuális dimorfizmus). Manger szerint ez bizonyítható a két óriás fosszíliánál is, amelyek csaknem egyforma hosszúak, de a szájnyílás sokkal keskenyebb az 1963-ban előkerült példánynál. Ennek megállapításához az kellett, hogy mindkét példány kivételesen jó állapotban fosszilizálódjon. A legutolsó kamránál, amiben az állat lakik, a héj elvékonyodik, és emiatt az esetek többségében ez a rész megsemmisül a fosszilizáció során. Szerencsésnek tekinthető az a körülmény is, hogy a hallgatók most bukkantak a leletre. A maradvány ugyanis már olyan közel feküdt a felszínhez, hogy a következő nagyobb eső szinte biztosan kimosta volna a kis vízmosásból, ami a maradvány széteséséhez, és végső soron a teljes pusztulásához vezetett volna.

Dulai Alfréd