Küklopsz maradványaira leltek Görögországban

A kutatók ezúttal Kréta szigetén bukkantak kapafogú őselefánt maradványokra. A feltevések szerint ezek az állatok voltak azok, amelyek az egyszemű küklopszok ősi legendájának alapjául szolgálhattak.

A Krétai Egyetem Természettudományi Múzeumának paleontológusai a Deinotherium gigantissimum agyarát, fogait és csontjait ásták ki a gyönyörű szigeten. A kutatók szerint az elefántra emlékeztető élőlény félelmetesnek tűnő maradványai alapján keltették életre az ókori görögök a küklopszokat.

A 7 millió éves maradványok arra utalnak, hogy ez az ősemlős sokkal nagyobb területen elterjedt Európában, mint azt korábban gondolták. A csaknem 1,5 méter hosszú agyarat szeptemberben találták számos fog és csont társaságában, miközben egy mezőgazdasági területet tisztítottak meg az olajfák elültetése előtt. A koponya sajnos nem került elő.

A Deinotherium gigantissimum volt az elefánt ősök között a legnagyobb termetű, magassága elérhette a 4,5 métert. Maradványait eddig főleg Közép-Európából ismerték. A görög kutatók szerint ezek az állatok a mai Törökország felől juthattak el Krétára az Égei-tenger szigetein keresztül, amikor az alacsonyabb tengerszint következtében könnyebb lehetett a vándorlás. Néhányan még azt sem tartják kizártnak, hogy az állatok kisebb távolságokat úszva is megtehettek. Az elefántok egyéb őseinek a maradványait korábban is megtalálták már Görögország területén, és a kutatók úgy vélik, hogy ezek a maradványok beépültek az ókori görögök mitológiájába. Az elefánt-félék koponyájának a közepén van egy nagy orrüreg, ami alapul szolgálhatott a küklopszok, az egyszemű vérengző óriások alakjához, amelyek többek között Homérosz Odüsszeia című művében is jelentős szerephez jutottak.

A kapafogú őselefánt

Deinotherium giganteum koponya (Frankfurti Egyetem)

Habár küklopszaink nincsenek, a Deinotherium, vagy ismertebb nevén kapafogú őselefánt maradványok Magyarországon is gyakoriak, ezért érdemes egy kicsit részletesebben is megismerkedni velük. A Deinotherium az ormányosok (Proboscidea) Deinotherioidea alrendjébe tartozó kihalt nemzetség, ami az ormányosok elkülönült ágát alkotja. A Deinotherium az előnytelen alkalmazkodás kiváló példája. A koponya alacsony és megnyúlt. Az alsó állkapocs két felének összenövő része (symphysis) meredeken, derékszögben lehajlik, az ebből kinyúló agyarak lefelé és hátrafelé görbültek. A felső állkapocsban nincsenek agyarak. Jellemzőek a rövid koronájú, két vagy háromtarajú zápfogak. Az őrlőfogakat a kopás ellen cement és magas fogkorona védte. A végtagok magasak és oszlopszerűen erősek, az első ujj elcsökevényesedett.

Az elefánt-szerű, nagy termetű, szárazföldi növényevő állat marmagassága elérhette a 3,6 métert. A rekonstrukciók szerint a Deinotherium vagy erdőlakó lehetett és alsó agyaraival fákat tépett ki, vagy a szavannákon élt és agyarával növények után kutatott. Az alsó-miocéntől a felső-pliocénig fordult elő Eurázsiában, de Afrika területén átlépte pliocén/pleisztocén határt is. Legkorábbi leletei Franciaországból és Magyarországról ismertek.

A hosszú ideig létező nemzetség evolúcióját a méretnövekedés jellemzi. A felső-pliocénben élő formák elérték a 4,5 méteres magasságot (nevezetesen a görögországi hírben szereplő Deinotherium gigantissimum). Magyarországon a kapafogú őselefánt-félék négy faja került elő, amelyek két nemzetségbe sorolhatók. A fogmaradványok viszonylag könnyen meghatározhatók a fogak méret, alakja és a korona elemek helyzete alapján. Hazai előfordulásuk a kora-miocén és a kora-pliocén közé esik. A Salgótarjáni- és Borsodi-medence barnakőszén rétegei alatt található agyagból gyakran kerülnek elő Prodeinotherium hungaricum maradványok, amelyek a kapafogú őselefánt legkorábbi formáját képviselik (Salgótarján, Putnok, Királd, Zagyvapálfalva). A Putnokon előkerült lelet képviseli a legteljesebb állkapocs párt, és ennek a fogai mutatják a legősibb jellegeket az eddig ismert alakok közül. A Prodeinotherium bavaricum maradványai Szurdokpüspöki, Várpalota és Pécs környékéről kerültek elő.

A Deinotherium giganteum Sopron, Tinnye, Gyepűfüzes, Edelény és Sümegprága lelőhelyekről ismertek. A legnagyobb méretű Deinotherium gigantissimum faj maradványait többek között Tárnok, Győrszentmárton, Bérbaltavár, Kőbánya, Alcsútdoboz és Bicske területén találták meg. A romániai pliocén rétegekből Stefanescu írta le ennek a fajnak a maradványait. A híres lelet rekonstruált váza a bukaresti G. Antipa Múzeum egyik nevezetessége. A Deinotherium maradványok kiváló hazai kutatója Gasparik Mihály, a Magyar Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárának munkatársa.

Dulai Alfréd