Kápolnapusztai bivalyrezervátum - fejlesztések 2003-ban

Vágólapra másolva!
A Kis-Balatonnál lévő, több mint 170 bivallyal büszkélkedhető kápolnapusztai bivalyrezervátumot az idén újabb fejlesztésekkel teszik vonzóbbá az évi 30-40 ezer hazai és külföldi látogató számára.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI2002-ben mintegy 24 millió forint beruházásával bemutatóház épült, az idén újabb, ezt meghaladó összeget fordítanak fejlesztésre. Tanösvény és új növendékistálló épül, átadják a tavaly épített fogadóépületben a bivalytartás múltját bemutató kiállítást, nádtetőt kapnak az istállók, karámok készülnek, fölújítják a kilátót s a legelőket is rendbe teszik 2003-ban - nyilatkozta Futó Elemér, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kis-balatoni természetvédelmi őre.

A Kárpát-medencében őshonos állatot az 1950-es években még fuvarozásra használták Magyarországon. A kipusztulástól fenyegetett bivaly kápolnapusztai rezervátumát 1992-ben alapozta meg az akkor még természetvédelmi igazgatóságként működő Balaton-felvidéki Nemzeti Park. A Kápolnapusztai Állami Gazdaságban a bivalyállományt a rendszerváltozáskor a teljes felszámolás fenyegette. A természetvédelmi igazgatóság 1992-ben átvette a 26 tehénből és 1 bikából álló csordát és fejleszteni kezdte. A védelemnek és a szaporodásnak köszönhetően ma több mint 170 bivaly él a rezervátumban. "Üszőborjút ma sem adunk el" - magyarázta Futó Elemér.

A gondoskodásnak köszönhetően a három kápolnapusztai bivalycsorda - a két tehén- és egy növendékcsorda - jól bírta az elmúlt télen a nagy hideget. A tavalyi 48 után az idén a januártól nyárig tartó ellési időszakban 70-80 bivalyborjú születésére számítanak. A bivalyok télen - legelési lehetőség híján - naponta 12 mázsa szénát, ugyanennyi szalmát esznek, kiegészítő takarmányként a nemzeti park területén termett zab és kukorica daráját kapják, kéthetente pedig egy-egy pótkocsi silótakarmányt is eléjük tesznek.

Kápolnapusztán várhatóan március közepén nyílik meg hivatalosan a bivalyrezervátum a nagyközönség számára.