Három évvel ezelőtt a Chicagói Egyetem és a Pekingi Egyetem kutatói több ezer szalamandra maradványt találtak Mongólia és Kína hét különböző lelőhelyén. Sok esetben a teljes csontváz megőrződött, helyenként pedig a lágytest lenyomata is megfigyelhető. Korábban teljes csontvázakat csak a harmadidőszaki üledékekből ismertünk, ami 65 millió évvel ezelőtt kezdődött.

Így mintegy 100 millió évvel tolódott ki a legkorábbi ismert szalamandra kora. A területen vulkánkitörés zajlott a középső-jura során, ami a teljes kétéltű együttest elpusztította, viszont rengeteg jó megtartású ősmaradványt szolgáltatott.

Figyelemreméltó ritkaság, hogy egy állatcsoport legkorábbi ismert képviselőjéből ennyi példány álljon rendelkezésre, ráadásul ilyen jó megtartási állapotban. Az esetek többségében ugyanis csak egy példányt találnak, és az is erősen töredékes. Az itteni több ezer fosszilizálódott egyed lehetővé teszi a szalamandrák korai evolúciójának részletes vizsgálatát.

Eddig a kutatók öt új szalamandra fajt írtak le az ázsiai lelőhelyekről. Ezek közül a legutolsót (Chunerpeton tianyiensis) a Nature magazinban ismertették a közelmúltban. Ez a faj nagyon hasonlít az észak-amerikai óriásszalamandrára, ami ma igen gyakori az ázsiai területeken. A fosszilis faj változatosságát is részletesen megfigyelték a koponyacsontokon, az ujjakon és a lábujjakon, valamint a bordáknál.

A Chunerpeton jelenléte a középső-jurában arra utal, hogy a két legősibb szalamandra család (Hynobiidák, Cryptobranchidák) elkülönülése Ázsiában következett be. A jura faj megdöbbentő morfológiai hasonlóságot mutat a ma élő rokonokkal. Így ez utóbbiak élő kövületeknek tekinthetők, melyek alig változtak az elmúlt 160 millió év során. A szalamandrák jelentősebb családjai ezek szerint nagyon ősi múltra tekintenek vissza. A jura fajok változatossága, a DNS vizsgálatok és a ma élő képviselők tanulmányozása alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a jelentősebb csoportok nagyon korán kialakultak, és azóta nem sok minden történt a szalamandrák életében.

A szalamandrák a mai kétéltűek egyik legfontosabb csoportját alkotják, ezért fontos lenne megérteni az evolúciójuk alapvető kérdéseit. A széleskörű földrajzi elterjedésük, nagyon változatos ma élő fajaik (körülbelül 150), és az ökológiai változatosságuk alapján megpróbálták felvázolni a csoport evolúcióját. A teljes ősmaradványok (némelyik a ritkán megőrződő lágytest lenyomatokkal) számos új információt szolgáltattak a szalamandrák eredetéről, életciklusukról és evolúciós stratégiájukról. A kutatók az életciklus összes szakaszát megvizsgálhatták a lárváktól a felnőttekig. Így például tanulmányozták a kopoltyúk jellegzetességeit, a szemet és a gyomortartalmat (különböző kagylók).

A szalamandrák az elmúlt 160 millió év során számos tömeges kihalást éltek túl. Manapság azonban a hosszú földtörténeti múlt ellenére is világszerte eltűnőben vannak más kétéltűekkel együtt. A rendkívüli ősmaradványok talán ennek a rejtélynek a megfejtéséhez is hozzájárulnak a jövőben.

Dulai Alfréd

[origo]