Ózonlyuk: végre megkezdődött a gyógyulás

Amerikai kutatók szerint megszületett az első meggyőző bizonyíték arra, hogy az Antarktisz feletti ózonlyuk megkezdte "begyógyulását". A teljes felépülés azonban legalább 50 évig tart.

A Michael Newchurch professzor (University of Alabama) vezette kutatócsoport mérései szerint az ózonréteg pusztulásának üteme az utóbbi években markánsan lelassult. A kutatók szerint ez az ózonréteget károsító anyagok kibocsátása korlátozásának köszönhető.

A műholdak és földi megfigyelőállomások által gyűjtött adatokat 20 évre visszamenőleg elemezték. Az eredmények szerint az ózonréteg felső rétegében a korábbi 8%-os évtizedenkénti ritkulás 4%-ra csökkent. A kirajzolódó tendencia alapján remélhető, hogy a következő néhány év során teljesen megáll az ózonréteg tetejének pusztulása.

A három oxigénatomból álló ózonmolekula ibolyántúli sugárzás hatására normál (kétatomos) oxigénmolekulákból jön létre nagy mennyiségben, a légkör sztratoszférájában, 25-30 kilométer közötti magasságában. Eközben el is nyeli a Napból érkező sugárzás említett tartományát, így fontos védőpajzsot jelent a földi élet számára (a sztratoszférikus ózont nem szabad összetéveszteni a felszínközeli ózonnal, amely a gépkocsi-közlekedés káros következménye és rendkívül veszélyes az emberre). Természetes körülmények között az ózon keletkezése és lebomlása dinamikus egyensúlyban van.

Ebbe a természetes egyensúlyi állapotba szólnak bele az elmúlt évtizedekben nagy mennyiségben alkalmazott klór-fluoro-karbon (CFC) vegyületek, azaz halogénezett szénhidrogének, amelyek hatása jelentősen roncsolta az ózonréteget. 1987-ben írták alá a Montreali Egyezményt, amelynek keretében az ipari országok jelentősen csökkentették CFC-kibocsátásukat.

Korábbi becslések szerint még vagy 70-100 évig nem lesz jelentős javulás az ózonburok állapotában. Bár az új eredmények ennél valóban biztatóbbak, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az ózonréteg alsó részének regenerálódása jóval bonyolultabb lehet, mivel ebbe a globális felmelegedés miatti hőmérsékleti változások, illetve a megváltozó légköri áramlási viszonyok is beleszólhatnak, késleltetve a folyamatot.

Newchurch professzor azonban ezzel együtt is reméli, hogy a század második felében már újra a teljes ózonpajzs burkolja majd körül a Földet.