Sorozatos madárpusztítás a túrkevei halastavakon

Vágólapra másolva!
Augusztus 9-én a túrkevei Malom-zugi-halastavakon 2 lelőtt üstökösgém (Ardea ralloides) tetemét gyűjtötték be a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai és önkéntesei.
Vágólapra másolva!

Tekintve, hogy az üstökösgém fokozottan védett faj, eszmei értéke 250 000 Ft, illetve a Berni Konvenció 2. függelékében szerepel, így elpusztításuk bűncselekménynek minősül az 1996. évi LIII., a természet védelméről szóló törvény értelmében.

A Nimfea TE munkatársai azonnal értesítették az illetékes Nemzeti Parkot, majd ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek.

Idén nem ez az első eset, hogy védett madarakat pusztítottak el a túrkevei halastavakon, hiszen június 28-án 4 lelőtt küszvágó csér (Sterna hirundo) tetemét találta itt a Nimfea TE két tagtársa. A küszvágó csér szintén védett madárfaj, eszmei értéke példányonként 50 000 Ft, valamint a hazánkra kötelező érvényű nemzetközi kötelezettség vállalások közül a Bonni és a Berni Egyezmény 2. függelékében szereplő faj.

Az esetről tájékoztatták az illetékes hatóságokat, és ismeretlen tettes ellen szintén feljelentést tettek. Az ügy kivizsgálása folyamatban van.

A halastavakon jelenleg (bizonyítottan július hónap elejétől) gázágyúval történik engedély nélküli madárriasztás, ami fokozottan védett madárfajok élettevékenységének és védett fajok költésének zavarásával jár.

A védett madárfajok lelövése nagyobb mértékben az olasz vendégvadászok vadásztatása során fordul elő. Augusztus 15-én kezdődik a vízivad-vadászati szezon, melynek során minden évben fokozottan védett madárfajok is áldozatul esnek az értelmetlen pusztításnak, valamint a külföldi és hazai vadászok nem megfelelő fajismeretének.

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület felhívja a figyelmét minden civil természetvédő szervezetnek, hogy az illetékes hatóságokkal egyeztetve segítsék a hatóságok munkáját a hasonló esetek felderítésében és lehetőség szerinti megakadályozásában.

Bővebb információ:
Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Túrkeve, Kenyérmezei u. 2/d.
Telefon, fax: 56/361-505.

(Greenfo.hu - a Zöld Iránytű)