Visszaváltható fenyőfa-árusítás

Vágólapra másolva!
Karácsony előtt a fővárosban két civil szervezet foglalkozik visszaváltható fenyőfa árusításával. A Hulladék Munkaszövetségnél (HuMusz) és a Rügyecskék Alapítványnál vásárolt cserepes fákat az ünnepek után, január elején visszavásárolják, és véderdőként vagy köztereken kiültetik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fenyők többségét visszahozzák, és a kiültetésük is sikeres.
Vágólapra másolva!

A karácsonyi ünnepek előtt Magyarországon évente 1,5-2 millió fenyőt vágnak ki. A fák közel egyharmadát el sem adják, így ezek nyomban hulladékká válnak. A kivágott fákból 20-30 ezer tonna hulladék keletkezik, amely szelektív hulladékgyűjtés és komposztálás híján a szeméttelepeken végzi. Miután Budapesten máig sincs visszagyűjtési akció, a kidobott fák a többi lakossági hulladékkal együtt kerülnek elszállításra, sok esetben a még rajtuk lévő díszek, szaloncukorpapír, leégett csillagszóró társaságában.

Budapesten a Főkert Rt. komposztáló telepe nem vesz át (különösen a fővárosban keletkező irdatlan mennyiségben) fenyőfahulladékot. A zöld hulladékban viszonylag szegény téli periódusban nem tudnak mit kezdeni ennyi fenyőfahulladékkal (a komposztáláshoz fontos, hogy keveredjen a sokféle zöldhulladék).

Hogyan juthatunk visszaváltható fához?

A HuMusz öt éve folytat visszaváltási akciókat. Idén december 20-án kezdődik az árusítás hat budapesti helyszínen; ebből négy helyen a Rügyecskék Alapítvány fenyőfái (douglas- és ezüstfenyők) közül választhatunk. A HuMusz 3500 forintért kínál egy-másfél méter magas ezüstfenyőket, amelyeket 2000 forintért visszavásárol; a Rügyecskék 3000 forintos fáit ezer forintért veszik vissza.

Mi a teendő az élő karácsonyfával?

A visszaváltható fenyőfákkal bizony óvatosan kell bánni. Nem szabad túlöntözni, nem szabad a fűtőtest mellé tenni. A fákat fokozatosan kell a meleghez szoktatni: emielőtt a szoba közepére kerülnek egy napot a lépcsőházban, a garázsban, vagy a pincében töltesenek el. Fontos, hogy ne kapjon a fa "hőgutát". Ugyanígy figyelni kell visszahozatalkor is a hirtelen "klímaváltozásra": a meleg lakásból ne kerüljenek ki rögtön a hidegbe, így jobb esélyük lehet a túlélésre. Ne vágjuk le a fák tetejét még a csúcsdísz kedvéért sem, mert ha így teszünk, a levágott hajtásoknál a fa megáll a fejlődésben . A túlélési esélyeket növeli, ha csillagszóróval sem pörköljük meg a fát.