Ma van a Föld napja

Vágólapra másolva!
Természetvédők kezdeményezésére1990 óta minden április 22-én ünnepeljük a Föld napját.
Vágólapra másolva!

A Föld napjának alapgondolata az Egyesült Államokban élő egyetemi hallgató, Denis Hayes ötlete volt. Az első ünnepre 1970. április 22-én került sor, amelyen mintegy 25 millió amerikai vett részt, hogy felhívja a figyelmet bolygónk romló környezeti állapotára, illetve tiltakozzon a vizeket szennyező hulladéklerakók, a levegőt egyre súlyosabban szennyező közúti közlekedés, a fajok kiirtása, a természetes élőhelyek eltűnése ellen.

Denis Hayes és társai mintegy húsz évvel később Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy a városi tömegfelvonulásoktól kezdve szabadegyetemi előadásokig, faültetéstől a hulladékok újrahasznosításának megszervezéséig, a nemzetközi hírközlési rendszerek bevonásától falusi majálisokig sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját.

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? - így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. A felhívásra hazánkban is megalapították a Föld Napja Alapítványt, és 1990 óta itthon is egyre többen érzik úgy, hogy legalább ezen a napon tenniük kell valamit környezetük érdekében: fát ültetnek, rajzpályázatokon vesznek részt, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek.

A Föld napja alkalmából országszerte számtalan program várja csütörtökön és hétvégén az érdeklődőket. Ízelítő néhány programból: