Vágólapra másolva!
A Fővárosi Állat- és Növénykert legifjabb oroszlánja, akit korábban már el kellett különíteni dajkájától, az emberekre nézve is kezdett veszélyessé válni, ezért április 30-tól már nem simogatható.
Vágólapra másolva!

A kölyökállat korosodása, erősödése tette indokolttá, hogy óvintézkedésként védjék a kert látogatóit az egyre játékosabb, ugyanakkor ragadozó vonásait egyre inkább kiélő állattól. Bömbi az utazásáig továbbra is várja rajongóit, ám simogatni már nem lehet.

Az elmúlt hetekben adtunk hírt arról, hogy a budapesti állatkert kisoroszlánja május közepén Dél-Afrikába, a SanWild vadasparkba költözik. A megelőző állatorvosi vizsgálatok és az utazáshoz szükséges állat-egészségügyi és nemzetközi kereskedelmi, természetvédelmi engedélyek beszerzése már korábban megkezdődött. Ennek köszönhetően Bömbi hamarosan elhagyhatja eddigi otthonát.

A kölyök oroszlán továbbra is látható minden nap a Szarvasházban számára kialakított területen.