Szabadon engedték a lefoglalt vércséket

Vágólapra másolva!
A Hortobágyi Nemzeti Parkba telepítették vissza a magyar-osztrák határon a közelmúltban lefoglalt öt kékvércsét.
Vágólapra másolva!

Az osztrák határőrök augusztus 5-én egy Magyarországról hazafelé tartó német állampolgár személygépkocsijában hat kékvércsét, egy vándorsólymot és egy őrgébicset találtak. A madarak származását tulajdonosuk nem tudta igazolni. A lefoglalt vándorsólyom egy idomított vadászmadár, amelyet az őrgébiccsel együtt egy osztrák mentőközpontban helyeztek el. A hat fiatal kékvércsét valószínűleg fiókaként szedték ki a fészekből. Egyikük a csempész autójában, a rossz szállítási körülmények miatt elpusztult.

Az öt madár hazaszállítását gyorsított eljárással engedélyezte az osztrák hatóság, így szeptember 20-án, hétfőn visszakerültek a Hortobágyi Nemzeti Park területére. Hazánk egyik legjelentősebb kékvércse-élőhelye és -gyülekezőhelye Jánoshida környékén található, ezért itt állították fel a voliert, amelyből 2 madarat engedtek el először. A természetvédelmi szakemberek bíznak abban, hogy a madarak hamar megerősödnek, így csatlakozhatnak a néhány hét múlva már dél felé tartó társaikhoz.

A kékvércse Magyarországon a legmagasabb védelmi kategóriába tartozik. Természetvédelmi értéke 500 ezer forint. A kékvércse a veszélyeztetett vadon élő állatok és növények kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény (CITES) és az Európai Unió természetvédelmi jogszabályai alapján is védett faj. A hazai állomány az elmúlt 10 évben 35-40 százalékkal csökkent, jelenleg alig 800 pár fészkel az országban.