Madárfigyelő napok a hétvégén

2004.10.01. 13:56

2004. október 2-án és 3-án ismét madármegfigyelő napokat rendeznek Magyarország minden megyéjében és Budapesten. Az akció legfontosabb célja, hogy minél több emberrel megismertessék a madárvédelem jelentőségét, a madár- és természetvédő szervezetek tevékenységének fontosságát.

A madárvédők világszervezete, a BirdLife International kezdeményezésére 1992-ben szerveztek először Madármegfigyelő Napokat Európában. A programot Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezi, az ország minden megyéjében és Budapesten is várják az érdeklődőket.

A helyszíneken - azok adottságaitól függően - a résztvevők előadásokat hallhatnak a természetvédelemről, a madárvédelemről, betekintést nyerhetnek a természetvédők munkájába, madármegfigyelő túrán vehetnek részt. Az egyesület tagjai válaszolnak az érdeklődők kérdéseire, és felvilágosítást nyújtanak madárvédelmi, természetvédelmi témákban. A madármegfigyelési akció egyben verseny is az országok között, hol látják a legtöbb madarat, hol vesznek részt a programokon a legtöbben és mely ország áll elő a legtöbb helyszínnel.

Mivel a Madármegfigyelő Napok ettől az évtől kezdődően szerepel az országos környezetvédelmi jeles napok listáján is, az MME kéri az iskolákat, baráti társaságokat, más környezetvédő szervezeteket, hogy önállóan is szervezzenek programot ezen a hétvégén. Töltsenek néhány kellemes órát a természetben és, ha már ott járnak, figyeljék a madarakat.

Az MME arra kéri a résztvevőket, hogy aki madármegfigyelő napot szeretne szervezni, az jelezze ezt az egyesületnél, majd vasárnap, október 3-án délután 16 óráig jelezzék vissza, milyen helyszínen és mennyien vettek részt az eseményen. Az MME honlapjáról letölthető egy plakát, amelyet kinyomtatva fel lehet használni. Beküldendő a megfigyelés helyszíne, a résztvevők száma, a megfigyelt madarak összlétszáma, a három leggyakrabban megfigyelt madár neve és száma, ritka vagy érdekes madarak felbukkanása.

Ha nem tudják meghatározni a megfigyelt madárfajokat, akkor elég csak a látott madarakat számolni és a helyszín megnevezése, résztvevők száma mellett ezt az adatot beküldeni. Az adatokat az mme@mme.hu e-mail címen, illetve az 1/275-6247-es telefonszámon várják.

Magyarország a versenyben eddig kiváló eredményeket ért el. Az európai országokat figyelembe véve évek óta mindig az első három helyezett között vagyunk a látott madarak és a helyszínek számát tekintve.

KAPCSOLÓDÓ CIKK