Vihar után a Magas-Tátrában

Vágólapra másolva!
November 19-én orkánszerű szél söpört végig a Magas-Tátra déli lejtőin, minden képzeletet felülmúló pusztítást hagyva maga mögött. Főként a hegység lábainál lévő és részben a hegyoldalakra felkapaszkodó erdőségekben esett kár. Egy hónap elteltével már viszonylag pontosan látható a károk mértéke.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb pusztítás a hegyek lábához települt turisztikai szálláshelyek magasságában és azok alatt, a lankásabb területeken érte az erdőket. Felfelé, a meredekebb hegyoldalak irányában a pusztítás mértéke a tengerszint feletti magasság növekedésével rohamosan csökken. Épületekben nem esett számottevő kár, és egy halálos áldozatot követelt a vihar. A látvány alapján ez nagy szerencsének tűnik.

Peter Liska, a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) igazgatója már hozzávetőlegesen pontos adatokkal tud szolgálni a kár nagyságáról. A Nemzeti Park kezelésében lévő 50 ezer hektár erdő 25 százaléka pusztult el, túlnyomórészt a hegyek lábánál fekvő lankás területeken, ahová a harmincas években telepítettek erdőségeket. Az eredeti őshonos erdőségekre ebből mintegy 4 százalékpont jut. A monokultúrában telepített erdők a köves, vékony talajrétegű hegyoldalakon való megkapaszkodásra alkalmas, szélesen elterülő gyökérzetű tűlevelű fajtákból álltak. A mély, puha talajrétegben nem voltak képesek olyan jól megkapaszkodni mint a lombos fák, ezért nem tudtak ellenálli a viharos erejű szél nyomásának.

A kidőlt, elpusztult fa mennyisége 2,5-3,0 millió köbméterre tehető, ami teljes egészében iparilag hasznosítható, jó minőségű faanyag. Ténylegesen azonban csak a tövestől kicsavart állomány dolgozható fel fűrészárunak, mivel a többi szálkás törést szenvedett. A rönkfa hasznosítására a kártevők miatt 2005 közepéig nyílik lehetőség. Ezalatt az idő alatt a gyökerestől kicsavart szálfákkal helyettesíteni lehet Szlovákia teljes éves fakitermelését. Ezért az egész országban leállították a fakitermelést, és a termelő kapacitást folyamatosan telepítik át a Tátrába. Ennek köszönhetően az egész országban egy év lélegzetvételnyi szünethez jutnak az erdők, mivel a teljes szükségletet a Tátrában lefektetett famennyiségből tudják fedezni.

Forrás: Új Szó

A tátrai takarítás komoly logisztikai kihívás, de a tervek már készen állnak és a kivitelezés folyamatban van. Összetett, a logisztikai mellett a környezetvédelmi és a talajgazdálkodási szempontokat is figyelembe vevő feladatról van szó, a meredekebb részeken ugyanis a talajerózió megelőzéséről is gondoskodni kell. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a pusztulás főként a lankás területeket érintette. A már elkészült tervek szerint a teljes, széldöntötte famennyiségtől két év alatt szabadítják meg a vidéket. A jövő év második felétől azonban a munka jellege megváltozik, mivel fűrészárú csak addig lesz kitermelhető.

Rehabilitáció

A rehabilitációs terv az erdők újratelepítését irányozza elő. Az alapelv a teljes újratelepítés, de ettől - még ki nem alakult formában és nem tisztázott szempontok szerint - el lehet majd térni. A megfelelő fajták kiválasztásán, a legjobb fajta-összetétel kialakításán még dolgoznak a szakemberek.

A munkát több forrásból finanszírozzák. A szlovák kormány költségvetési keretet nyitott a feladatnak, és kérelmezni fogja az EU szolidaritási alapjának hozzájárulását is. A terület újratelepítéséhez a tervek szerint hét évre lesz szükség.

Sípályák, szállodák

A sípályákat, a felvonókat, a Nemzeti Park 600 kilométernyi jelölt turistaútjait semmiféle jelentősebb kár nem érte. Sőt, még magukat a szállodákat, panziókat sem érte kár, pedig azok éppen abban a magasságban vannak, ahol a vihar a leghevesebben dúlt. A nemzetközi szállodaipar figyelmét eddig sem kerülték el a térségben rejlő óriási turisztikai lehetőségek, s az illetékesek nem látnak okot terveik felülvizsgálatára.