Közeli rokonok...
	Ajánlat
	Óriási nőstények Amikor az első polinézek megérkeztek Új-Zélandra úgy 900 évvel ezelőtt, hatalmas erdőségeket találtak, tele még a struccnál is termetesebb röpképtelen madarakkal, a moákkal.
	Linktár
	Bővebben a sasokról

A szigetek általában kitűnő területek az evolúciós folyamatok kutatásához - gondoljunk csak Darwinra, aki a Galápagos-szigeteken élő pintyek tanulmányozása után alkotta meg evolúcióelméletét. A szigetek speciális környezeti adottságai olyan evolúciós tényezőket jelentenek, amelyek viszonylag rövid idő alatt képesek nagymértékben átalakítani az egyes állat- és növényfajokat. A modern technika és a szigeteken élő fajok segítségével napjainkban még alaposabb bepillantást nyerhetünk az evolúciós erők és események kölcsönhatásaiba.

Michael Bunce és munkatársai kutatásuk során a már kihalt Haast-sas 2000 éves csontjaiból kinyert ún. mitokondriális DNS-t hasonlították össze 16, napjainkban is élő sasfaj DNS-szekvenciáival. (A mitokondrium nevű sejtszervecske saját DNS-ének vizsgálata különösen értékes eszköz az evolúciós kutatások során.) Céljuk a kihalt óriássas evolúciós történetének feltárása volt.

Eredményeikből kiderül, hogy a ragadozó evolúciós mértékkel mérve rendkívül gyors átalakuláson ment át: testmérete példátlan gyorsaságú növekedésnek indult, miután eljutott Új-Zélandra. "Azért kezdtük a programot, hogy bizonyítékot találjunk a hatalmas termetű ausztrál ékfarkú sas és a kihalt Haast-sas közötti rokonságra. A DNS-elemzés eredménye olyan megdöbbentő volt, hogy először kételkedtünk annak helyességében" - mondta Bunce, a kutatómunka vezetője.

A sas oldalról csapott le áldozatára (John Megahan illusztrációja)

A PLoS Biology című internetes magazinban közölt kutatási eredmények szerint az óriási termetű madár valójában egy a Hieraatus nemzetségbe tartozó, ma is élő sasfajjal állt közeli rokonságban. Ez azért meglepő, mert a nemzetséghez tartozó fajok a világ legkisebb sasfajai közé tartoznak. Egyes fajok az 1 kg-ot sem érik el. A Magyarországról éppen eltűnőben lévő törpesas (Hieraatus pennatus) a Haast-sas "unokatestvére", ám nem nagyobb egy ölyvnél. Ugyanakkor az új-zélandi faj méreteire jellemző, hogy a Haast-sas a ma élő legnagyobb ragadozómadár fajnál, a dél-amerikai hárpiánál is 30-40%-kal nagyobb testsúllyal bírt: 10-14 kg-ot nyomhatott, ami már megközelíti az aktív röpképesség fizikai határait. Egy bizonyos méret felett ugyanis az izmok nem elég erősek saját tömegükhöz viszonyítva, és nem alkalmasak az aktív repülésre. A sasfaj - testéhez képest - rövid, lekerekített, a lombkoronaszint alatt való repüléshez alkalmazkodott, szárnyának fesztávolsága pedig a 3 métert is elérte.

"Ennél is megdöbbentőbb azonban a két faj genetikai hasonlósága. Úgy becsüljük, hogy a közös ősből kevesebb mint egymillió éve alakultak ki" - ismertette az eredményeket Bunce. "Ez azt jelenti, hogy miután a sas megérkezett Új-Zélandra, tíz-tizenötszörösére növelte testméretét - ami evolúciós mértékkel mérve nagyon gyors változás. Ilyen gyors testméret-változásra nincs példa az állatvilág evolúciójában." Dr. Richard Holdaway, a Canterbury Egyetem paleobiológusa szerint a kérdés kulcsa a sziget adottságaiban keresendő. A zsákmányállatok mérete és a ragadozók teljes hiánya lehetővé tette, hogy a faj testmérete gyors növekedésnek induljon. Ráadásul a sasok zavartalanul - és szinte maradéktalanul - elfogyaszthatták a zsákmányt.

A moát is az ember pusztította ki

A Haast-sas az egyetlen olyan ismert sasfaj, amely valaha is ténylegesen "csúcsragadozó" volt egy szárazföldi életközösségben. A napjainkra szintén kihalt, röpképtelen növényevő madarakra, moákra vadásztak, amelyek testtömege akár a 200 kg-ot is elérhette. A sasok oldalról csaptak le áldozatukra, és tigriskarom méretű karmaikkal felszakították a zsákmány húsát, miközben megragadták a medencecsontot. Miután egyik lábával szilárdan rögzítette a medencét, a sas másik lábával fejre vagy nyakra fogva végzett a moával.

A kutatók szerint a Haast-sas mintegy 500 éve, kétszáz évvel az ember betelepülése után halt ki Új-Zélandról. Az emberek érkezése előtt - a denevéreken kívül - Új-Zélandon gyakorlatilag nem éltek emlősök. A legmagasabb rendű állatvilágot a mintegy 250 madárfaj alkotta. Az ember megérkezésével a Haast-sas sorsa megpecsételődött. Az erdőtüzek elpusztították élőhelyét, az ember pedig fő zsákmányállatát irtotta ki. Bizonyítékok vannak arra is, hogy a sast vadászták - arra viszont nincsenek jelek, hogy a sasok valaha is megtámadták volna az embert.

Prommer Mátyás

[origo]