Vágólapra másolva!
Eddig és nem tovább! - tudtuk meg Dennis Meadows "A növekedés határai: harminc év múltán" című előadásából, amelyet A Föld napja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére tartott a professzor.
Vágólapra másolva!

A 2005. április 22-i előadás apropóját a Kossuth Kiadó és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium jóvoltából azonos címen megjelent ismeretterjesztő könyv szolgáltatta. Négy amerikai kutató elérkezettnek látta az időt, hogy az 1972-ben - A növekedés határai címmel - kiadott könyvük megállapításait felülvizsgálják.

Harminc év elteltével meg kellett állapítaniuk, hogy az akkori következtetések manapság jobban megállják a helyüket, mint valaha: a jelenlegi tendenciák nem folytathatók büntetlenül. Meadows és társai elemzéseikben négy tényezőt vizsgáltak: a világ népesedését, az ipari termelés mértékét, az élelmiszer-ellátás helyzetét és a természeti erőforrások tartalékait.

Azt találták, hogy 1972 óta a világ népessége megduplázódott, ám az ipari termelés még ennél is nagyobb mértékben nőtt - így az egy főre jutó termelés is folyamatosan növekszik, miközben a természetből nyerhető erőforrások csökkennek. Meadows professzor szerint egyetlen eredményként az könyvelhető el, hogy míg 1972-ben senki nem hitte el nekik ezeket a jóslatokat, addig 2005-ben már senki nem kételkedik benne: az ember valóban tönkreteheti a Földet.

Miért nem teszünk a veszélyek ellen, ha tisztában vagyunk velük? A válasz a professzor szerint a politikai berendezkedés és az üzleti élet szabályaiban keresendő. Ami a demokrácia és a profittermelés szempontjából üdvös, az a földi élet megóvása, azaz a fenntartható fejlődés szempontjából káros. Meadows példaként említette a földi létet fenyegető aktuális problémát, a klímaváltozást, amelynek egyik oka valószínűleg az ipari fejlődés hatására a légkörbe jutott szén-dioxid-koncentráció növekedése. Az átlagos légköri hőmérséklet emelkedése például tipikusan búvópatakszerű jelenség: egészen addig nem okoz komoly problémát, amíg egyszercsak meg nem haladja a kritikus értéket. Küzdeni ellene viszont csak nagyon kitartóan, ám gyorsan jelentkező, látványos eredmények nélkül lehet. Ha a szén-dioxid-kibocsátást mától nullára csökkentenénk, érzékelhető javulás csak 100 év múlva jelentkezne.