Fosszilis vadászrepülőgépek

A repülő őshüllők, amelyek 65 millió évvel ezelőttig nagy számban repkedtek a föld felett, csaknem kétszer akkorára növekedhettek, mint azt eddig gondolták.

Néhány frissen felfedezett ősmaradvány Mexikóban és Izraelben arra utal, hogy a dinoszauruszokkal egy időben kihalt repülő őshüllők jóval nagyobbak voltak, mint azt a korábbi leletek mutatták. A paleontológusok legújabb becslései alapján egyes példányok szárnyfesztávolsága elérhette a 18 métert. Ez nagyjából ugyanakkora szélességet jelent, mint az F-14-es vadászrepülőgépek teljes szárnyfesztávolsága, és durván ötször nagyobb, mint a mai madárvilág csúcstartójáé, az albatroszé. A dél-angliai Portsmouth Egyetem és a Karlsruhe Természettudományi Múzeum kutatói most a Pterosaurusok szárnyának vizsgálata során megpróbáltak megoldást találni arra a problémára, hogy az óriási méretű teremtmények hogyan tudtak a levegőbe emelkedni és ott tartósan fennmaradni.

A kutatók hivatalosan még nem publikálták eredményeiket, de az ír fővárosban szervezett tudományos rendezvényen az újságíróknak elmondták, hogy az őslények akár kétszer nagyobbak lehettek, mint korábban gondolták. A Mexikóban talált jellegzetes, fosszilizálódott lábnyomok és a nagy méretű csonttöredékek mellett ujjcsontokat is találtak, amelyek szintén igen nagy átmérővel rendelkeznek. A csontok gigantikus mérete mellett a csontok szerkezete és a Pterosaurusok szárnyának szövete még fontosabb bizonyítékokat szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy ezek az ősállatok elegánsan szárnyaltak a levegőben. A szárnymembrán rendkívül vékony volt, a most vizsgált példányoknál alig érte el a fél millimétert. Egy másik fontos megfigyelés szerint nagyon jellegzetes volt a váll ízesülése. A szárny bonyolult szerkezete jobban hasonlít a denevérekéhez, mint a madarakéhoz. Az üreges csontok és az emberi felsőtesttől nem sokkal nagyobb test az állat méretéhez képest minimumon tartotta a testsúlyt. Így a felszállási problémák csökkenhettek, hiszen a kis testsúlyhoz hatalmas szárnymembrán felület tartozott.

Megállapították, hogy a szárnyak inkább a test aljához kapcsolódtak, mintsem a felső részéhez. Ez a megoldás is nagyobb felszíni felületet biztosított, amivel hasznot húzhattak a termális levegőáramlatokból, ez pedig segítette a további felemelkedést repülés közben.

Jóval nagyobb nehézséget okozhatott az állatnak a 2 méteres koponyához kapcsolódó, 3 méteres hosszúságot is elérő nyak tartása. Habár ez aerodinamikai szempontból nem lehetett túl kedvező, ennek segítségével a Pterosaurusok felcsippenthették az áldozataikat a tengerből anélkül, hogy veszélyesen közel kellett volna kerülniük a vízfelszínhez.