Bolygónk jövője: új könyvsorozat Földünk problémáiról

Az állat- és növényfajok egyre gyorsuló kipusztulása, a szélsőségessé váló időjárás és ehhez hasonló riasztó események egész sorozata jelzi, hogy Földünk kibillent ökológiai egyensúlyából. Az Akkord Kiadó új könyvsorozatot indított útjára Bolygónk jövője címmel, melynek egyes kötetei a súlyosbodó gondok hátterét különféle megközelítésben tárják fel és mutatják be az olvasónak. A sorozatban szereplő művek szerzői a természetvédelem és ökológia tudományának kiemelkedő alakjai, munkásságuknak a szakmai és a laikus közönség is elismeréssel adózik.

A Bolygónk jövője sorozatban elsőként Tim Flannery Időjárás-csinálók c. munkája jelent meg, amely azt próbálja érzékeltetni, hogyan változtatja meg az ember a Föld klímáját, és milyen hatással van mindez az életre.

Még a mi évszázadunkban eljön a nap, amikor az ember éghajlatra gyakorolt hatása minden egyéb természeti tényezőn túl fog tenni. Az utóbbi évtizedben a világ megtapasztalta a valaha feljegyzett legerőteljesebb El Ninót, két évszázad legpusztítóbb hurrikánját, az emberemlékezet óta legforróbb európai nyarat, az első dél-atlanti hurrikánt és minden idők egyik legborzasztóbb viharszezonját, amely Floridára lesújtott. Az előttünk álló néhány évtizedben felhalmozódó, üvegházhatást okozó gázok mennyisége következtében bolygónk minden ötödik élőlénye a kihalás szélére kerül, lassan globális éghajlati fordulóponthoz érkezünk.

Az Időjárás-csinálók egyszerre sürgető figyelmeztetés és fegyverbe szólítás, amely felvázolja a klímaváltozás történetét, előrevetíti az elkövetkező évszázad történéseit, és számba veszi, hogy mit tehetünk egy jövőbeli kataklizma elkerülése érdekében. Flannery azt is elmagyarázza, hogy mindez hogyan függ össze a bolygó különböző pontjain.

A szerző konkrét cselekvési javaslatokkal is előáll mind a törvényhozók, mind az egyes emberek számára, a szél-, nap- és geotermikus energiához hasonló, megújuló energiaforrásokat célzó beruházásoktól kezdve egy olyan akcióterv kidolgozásáig, amelynek lépéseit valamennyien minden további nélkül követhetjük, és így akár 70%-kal is csökkenthetjük a széndioxid-kibocsátást.

Az Időjárás-csinálók az eddigi egyik legigényesebb könyv, amelyet egy világszerte ismert tudós a 21. század előtt álló legnagyobb krízisről írt.

Részlet a könyvből: Az utolsó isteni beavatkozás?

"Az isteni beavatkozást valami olyanként határozták meg, amit ésszerűen senki sem láthatott előre."
A. P. Herbert: Uncommon Law, 1935

E században el fog jönni az idő, amikor az ember befolyása az időjárásra túlszárnyal minden természeti tényezőt. Akkor majd a biztosítók és a bíróságok nem beszélhetnek isteni beavatkozásról, mert még a legkevésbé józanul gondolkodó ember is előre láthatta volna a következményeket. Ehelyett az igazságszolgáltatás azzal fog szembesülni, hogy bűnösséget és felelősséget fog megállapítani olyan emberi cselekmények miatt, amelyek a megváltozott éghajlatnak lesznek köszönhetőek.

Egy pillanatra képzeld el, hogy tevehajcsár vagy Szudánban. Egész életedben nem is ismertél mást, csak rossz évszakokat, és kétségbeesésedben a csordádat azoknak a parasztoknak a földjeire hajtottad, akikkel korábban házasodtál és kereskedtél, de most állataid letarolják a vetést és viszály lesz úrrá köztetek.

Évtizedekig a világ téged hibáztatott a saját bajaidért, hogy rosszul gazdálkodsz a természeti erőforrásokkal, és most pedig a bolygó leghatalmasabb kormánya népirtással gyanúsít. Te viszont bizonyítékot találsz arra - amennyire a tudomány igazolni képes - hogy azért nem esik az eső többé, mert a leggazdagabb és legerősebb országok elszennyezték a légkörünket, és eközben a Száhel-övezet népességét éhségbe, nyomorba és polgárháborúba taszították. Mibe kerül ez az igazságtalanság?

Terjesszük ki ezt a kérdést az Északi sarkvidékre, a politikailag befolyásos ausztrál farmerekre, a világ partmenti lakosságára, és látjuk, hogy az éghajlatváltozás létrehozhat egy új peres üzletágat azokkal szemben, akik tudatosan és felelőtlenül szennyeztek.

A közelgő zápor első cseppjei már le is hullottak, s leghevesebben a pereskedők paradicsomában, az Egyesült Államokban. Három új-angliai állam 2003 júliusában bejelentette, hogy pert indítanak a szövetségi kormány ellen és októberre már tíz északkeleti állam közösen perelte a Szövetségi Környezetvédelmi Hivatalt (EPA), mert ki akarták kényszeríteni, hogy a szén-dioxid, mint szennyezőanyag használatát szabályozzák. (Ennek épp ideje volt, tekintettel a szénlobbisták és Cheney magabiztos kijelentésére: A végsőkig elmegyünk, hogy megcáfoljunk minden olyan dokumentumot, amelyet az EPA készített, és amelyben a szén-dioxidot szennyezőnek nevezte.") Hogy ez a kísérlet mivel fog végződni, az még bizonytalan, de még mielőtt a végső döntés megszületett volna, újabb ügyek kerültek felszínre.

Nem nehéz megállapítani a felelősség mértékét a bíróságon, mivel meg lehet becsülni, hogy mennyivel több gigatonna szén-dioxid került a levegőbe például a Globális Klíma Koalíció tevékenységének következtében. Ebből pedig ki lehet számolni, hogy mennyivel járultak hozzá a bolygó felmelegedéséhez. A felmelegedés lefordítható éghajlati hatásokra, melyekhez pedig határozott dollárösszeget lehet illeszteni. Tekintettel a peres ügyekre, amelyekben a dohány- és azbesztipar belekeveredett, könnyen elképzelhető, hogy a Globális Klíma Koalíció korábbi tagjait hasonló perekkel árasztják el.

Érdekes per kezdődött 2004 végén, amikor az inuitok az Amerikaközi Emberjogi Bizottsághoz fordultak kártérítésért azon veszteségek miatt, amelyeket a globális felmelegedés okozott a 155 000 fős népcsoportnak. A károk olyan, klímaváltozásból fakadó hatásoknak köszönhetők, melyek mértéke eléri a világátlag kétszeresét. Nem csupán hagyományos élelemforrásaik - a fóka, a medve és a rénszarvas - vannak kihalófélben, de néhány helyen a földjeik is pusztulnak. Az alaszkai Shishmaref falu lakhatatlanná válik amiatt, hogy az emelkedő hőmérséklet csökkenti a tengeri jég mennyiségét, elolvasztja a permafrosztot és ezáltal az erózió veszélyének teszi ki a partvonalat¹⁵⁶. Több száz négyzetméter föld és több mint egy tucat ház már a tenger áldozata lett, s már tervek készültek az egész város áttelepítésére - lakosonként több mint 100 000 dollárért¹⁷⁰.

Shishmaref esete különösen szomorú. Mindössze 600 lakosa van, de legalább 4000 éve kitartanak, és most úgy tűnik, lakói az éghajlatváltozás első menekültjei lesznek. Hogy hová mennek, még bizonytalan, mert szerintük:

az északi sarkvidék fokozatosan veszélyeztetett környezetté válik abban az értelemben, hogy a tengeri jég egyre instabilabb, a szokatlan időjárási jelenségek egyre gyakoribbá válnak, a növénytakaró megváltozik, bizonyos időszakokban egyes állatfajok már nem találhatóak meg a hagyományos vadászterületeken. A táj, a tenger és a jégmezők egyre kevésbé ismerősek, azt az érzést keltik az emberben, hogy idegen a saját földjén.

Habár a bizottságnak, amelyhez az inuitok fordultak, nincs törvény szerinti hatalma, egy kedvező döntés esetén képesek lennének arra, hogy felperesként lépjenek fel az amerikai kormánnyal szemben egy nemzetközi bíróság előtt vagy amerikai cégek ellen egy szövetségi bíróságon. Mindkét esetben valószínű, hogy az inuitok hivatkozni fognak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, amely szerint "minden embernek joga van a nemzeti identitáshoz" és "senkit nem lehet önkényesen a tulajdonától megfosztani"; valamint a ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához, amely szerint "egy népet sem lehet megfosztani a saját fenntartásának forrásaitól". Végső esetben az ügy sokkal többről is szólhat, mivel az északi sarkvidéken olyan óriási a változás mértéke, hogy az inuitok lehetnek az első emberek, akik emiatt végignéznik saját nemzetük - az életforma, és az alapjául szolgáló föld - eltűnését.

Egy nemzet pusztulásának rendkívüli következményei vannak, amint arra Jon Barnett, a Melbourne Egyetem antropológusa és kollégája, Neil Adger felhívja a figyelmet: "minden állam, amely nem tesz meg mindent egy szuverén entitás eltűnésének megakadályozásáért, aláássa a nemzetközi jog és a politika legalapvetőbb és legerősebb normáját." Amennyire tudom, nincs fogalom egy szuverén nemzet elpusztulására. Lehet, hogy hamarosan ki kell találnunk egyet.

Az öt önálló korallzátonyon megtelepedett nemzetek földjei szintén ki vannak téve az éghajlatváltozás kénye-kedvének. Az atollok olyan korallzátonyok gyűrűi, amelyek egy lagúnát fognak közre, és a korall gerince körül fekvő szigetek átlagos tengerszint feletti magassága csupán két méter. Kiribati, a Maldív-szigetek, a Marshall-szigetek, Tokelau és Tuvalu, amelyeken mintegy félmillió ember él, kizárólag atollokból állnak.

A föld korallzátonyainak pusztulása, az emelkedő tengerszint és az egyre intenzívebb időjárási jelenségek következtében biztosnak tűnik. Így biztosnak tűnik az is, hogy ezeket az országokat az éghajlatváltozás még ebben az évszázadban meg fogja semmisíteni. Figyelembe véve helyzetük kilátástalanságát, meglepőnek tűnhet az aktivitás hiánya a nemzetközi fórumokon. Ez nem a bizonytalanságnak köszönhető, hanem az egyik legnagyobb szén-dioxid kibocsátó állam, Ausztrália agressziójának.

A politikai alkudozások gyakran kegyetlenek, de a Kiotót megelőző időszakban Ausztrália különösen ízléstelenül viselkedett. Az volt a leginkább visszataszító, amikor a szomszédos csendes-óceáni szigeteket kényszerítette azon követeléseik feladására, melyekben az éghajlatváltozás elleni határozott intézkedések hatályba helyezését kérték.

"Mivel gyengék és annyira rájuk utaltak vagyunk, végül engednünk kellett" - mondta Bikenibu Paeniu, tuvalui miniszterelnök a dél-csendes-óceáni kongresszust követően, ahol Ausztrália előadta saját követeléseit.

Ebben a történetben az egyik legfelháborítóbb nyilatkozatot az ausztrál kormány éghajlatváltozásért felelős gazdasági főtanácsadója tette egy londoni konferencián: "hatékonyabb lenne kitelepíteni a csendes-óceáni szigetországok lakosságát, mint az ausztrál ipart a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére kötelezni"¹¹⁸. Az ijesztő arroganciát nem tudták feldolgozni, így a tuvaluiak az egyetlen nyitva hagyott lehetőséget választották: tárgyalásokat kezdtek arról, hogy az egész lakosság bevándorlási engedélyt kapjon Új-Zélandra, ha az éghajlatváltozás hatásai odáig fajulnak¹⁵⁷.

Még ott is, ahol az éghajlatváltozás kevésbé fenyegeti az országokat, lesznek nagy nyertesek és nagy vesztesek. A jelenlegi előrejelzések szerint mindössze két ország, Kanada és Oroszország azon hasznok 90%-ából részesül majd, amiket a globális felmelegedés okoz az élelmiszernövények termelésében. Más régiók, mint például Afrika és India viszont már az enyhébb felmelegedés után is sokat fog veszíteni¹⁸⁸. Még a mértéktartó tanulmányok előrejelzése szerint is 2080-ra megháromszorozódik azok száma, akiket élelmiszerhiány fenyeget, és ezek a változások előtérbe helyezhetik a természeti igazság kérdéseit¹⁸⁸. Az egészségügy sem lesz kivétel. Bolygónkon 1-2°C-os felmelegedésnél 45 százalékról 60 százalékra fog emelkedni a malária kórokozói által fenyegetett emberek száma¹⁸⁸. Mi lesz azokkal az emberekkel, akik a maláriával határos területeken élnek, és akiket a fertőzés majdnem biztosan érinteni fog? Ha mindezt hozzáadjuk az emelkedő tengerszintekhez, az áthelyeződő viharzónákhoz, esőzésekhez és hőhullámokhoz, az az érzésünk támad, mintha isteni beavatkozás nélkül a világ nem maradhatna egy darabban. Talán a jövőben felállítanak végre egy nemzetközi bíróságot, melynek legfőbb tevékenysége az efféle ügyek kivizsgálása lesz.

A fenti ismeretekkel a fejünkben nehéz elkerülni annak a gondolatát, hogy az éghajlati krízis bármiféle megoldásának a természetes jogok elvén kell alapulnia. Példának okért, ha mondjuk a demokratikusan megválasztott kormányok nem lesznek hajlandóak önkéntesen tevékenykedni a fenti alapelvek teljesítéséért, a bíróságnak kell rákényszerítenie őket. Ebben az esetben környezeti károk összege a csillagos egekig szökhet, mert az alapelvek szerint a szennyezőnek a károsultat is kárpótolnia kell.

A Kiotói Jegyzőkönyvet megelőzően mindenki úgy vélhette, szabadságjogai közé tartozik, hogy üvegházhatású gázokkal szennyezze az atmoszférát. Ma csak a ratifikáló országoknak van nemzetközileg elismert joga ehhez, természetesen a megszabott határokon belül. Mi fog történni a nem-ratifikáló államokkal? Nagy kérdés lesz ez, amit a világon mindenhol különös körültekintéssel fognak kezelni a bíróságok.