Döntés előtt a németek az embriók kiválogatásáról

Vágólapra másolva!
Németországban jelenleg nem engedélyezett a preimplantációs genetikai diagnosztika. Nemsokára újra a német parlament elé kerül az engedélyezés kérdése. A képviselők döntését igyekszik segíteni a német tudományos akadémia, a Leopoldina most kiadott állásfoglalása.
Vágólapra másolva!

A preimplantációs genetikai diagnosztika (PGD) az Egyesült Államokon kívül a legtöbb európai uniós országban (így Magyarországon) is engedélyezett olyan szülők esetében, akiknél nagy a veszélye, hogy az utód súlyos öröklött rendellenességgel születhet.

Németországban felemás a helyzet. A PGD-t eddig úgy tekintették, hogy az eljárás az ország embrióvédelmi törvényeinek hatálya alá tartozik, és ezért tiltott. Ennek azonban ellentmond a szövetségi legfelsőbb bíróság tavaly júliusi ítélete, amely felmentett egy berlini nőgyógyászt, aki ilyen teszteket végzett néhány párnál - olyan pároknál, amelyeknél fennállt annak a veszélye, hogy az utód betegséget örököl.

Októberben Angela Merkel német kancellár egyetértett azzal, hogy parlamentáris szavazást írjanak ki a kérdésről. Kijelentette, hogy személy szerint ő a tiltás híve. A PGD kritikusai attól félnek, hogy az eljárást "babatervezésre" használják majd. Ez különösen érzékeny téma Németországban, ahol a nácik kísérleteztek az eugenikával ("fajnemesítéssel").

A Leopoldina azért készítette el állásfoglalását, hogy ezzel is segítse a parlamenti képviselők döntését. Tizenhárom, reproduktív orvoslással, humángenetikával, fejlődésbiológiával, etikával és joggal foglalkozó akadémiai szakértőt kértek fel a jelentés kidolgozására.

Az állásfoglalás szerint engedélyezni kellene a preimplantációs genetikai diagnosztika elvégzését minden olyan párnál, akik gyereket szeretnének, de a terhességből súlyos és gyógyíthatatlan öröklött betegségben szenvedő baba születhet. Az eljárást semmilyen más esetben nem engedélyeznék. Azt is ajánlják, hogy létesítsenek egy hatóságot, amely ellenőrizné az eljárásokat, értékelne minden esetet és gondoskodna a szülők megfelelő felvilágosításáról.

A jelentés azzal is alátámasztja ajánlásait, hogy Németországban jelenleg következetlen a genetikai betegségek kiszűrésével foglalkozó jogi szabályozás. Az orvosoknak engedélyezik például a kromoszómakárosodást hordozó spermiumok szelektálását a mesterséges megtermékenyítés előtt. A nők számára engedélyezik a magzat elvételét, ha a terhesség alatti tesztek genetikai rendellenességet mutatnak ki. Az akadémiai állásfoglalás rámutat arra, hogy az abortusz sokkal nagyobb pszichológiai teher a nők számára, mint ami egy egészséges embrió beültetéshez való kiválasztásával jár.

***

Preimplantációs genetikai diagnosztika (PGD)

Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum laborjában már lehetőség van a preimplantációs genetikai diagnosztika (PGD) elvégzésére. A PGD alkalmazása elsősorban olyan esetben indokolt, amikor a pár valamelyik (esetleg mindkét) tagjánál ismert genetikai rendellenesség fordul elő. A vizsgálattal kapcsolatos további információkat az (1) 224-5442-es telefonszámon vagy a www.pgd-center.hu honlapon kaphat. (X)