Tavasz, napfény, D-vitamin

Vágólapra másolva!
Töltsük fel a vitaminraktárakat, gyűjtsük a kilométereket! Hivatalosan is megérkezett a tavasz, ami sok szempontból nagyon jó hír. Nem véletlenül várjuk annyira a napot, hiszen hangulatjavító hatása mellett harminc perc napsütés biztosíthatja az adott napra jutó D-vitamin szükségletünket is. Korábban a hazai egészségügyi szakmai protokoll csupán a kisgyermekek 3 éves koráig javasolta a D-vitamin pótlását, a csontok erősödése, a kalcium felszívódása érdekében. Általánosan elfogadott tény volt, hogy később már a kiegyensúlyozott táplálkozás és a napfény is elegendő lehet az immunrendszer megerősítéséhez.
Vágólapra másolva!
Forrás: SIÓ - ECKES Kft.

Nemrégiben azonban lezajlott egy átfogó magyarországi kutatás, mely kimutatta, hogy tél végére az ország minden ötödik tagjánál súlyos D-vitaminhiány mutatható ki, így a lakosság 94%-a D-vitamin pótlásra szorul. Ennek következében megszületett az új ajánlás, mely szerint ősztől tavaszig minden életkorban ajánlott napi rendszerességgel D-vitamint pótolni, a hiányállapotok elkerülése érdekében. Aktuális statisztikák mutatják, hogy a D-vitamint rendszeresen szedők körében alacsonyabb az influenzás és egyéb légúti megbetegedések száma, de az allergiás ekcéma és asztma kialakulásának megelőzésében is fontos szerepet játszhat szedése. A kutatás eredményei tovább is mentek: a szakemberek szerint a D-vitamin hiányának megszüntetésével az átlagéletkor is 2-3 évvel nőne, csökkenne a törések száma, mérséklődne a cukorbetegség és a rákos megbetegedések kialakulásának kockázata, valamint kevésbé tarolnák le az országot az influenzavírus mutánsai is.

A D-vitamin zsírban oldódó vitamin, mely a szervezetünkben raktározódik, és optimális esetben magunk is elő tudjuk állítani: a napfény UVB sugarának hatására a bőrben képződött D3-vitamin jut be a szervezetbe. Szerencsére azonban nem csupán a napsütés kénye-kedvének és az évszakok változásának vagyunk kiszolgáltatva, hanem tápanyagokkal is magunkhoz vehetünk D3-vitamint, így a tejtermékek, a tojás, a tőkehal, a gomba és a máj rendszeres fogyasztása is segíthet a raktáraink feltöltésében. Ha ezeket az alapanyagokat változatosan beépítjük az étrendünkbe, a bennük lévő többi jótékony hatású nyomelem és vitamin segítségével sokat tettünk már az egészségünkért.

A szervezetünket alaposan megviselte a tél, a vitaminraktáraink többnyire kiürültek, így mindenképpen érdemes egy „restart” gombot megnyomni az egészségünk érdekében. Az újraindításhoz hozzátartozik az egészségesebb táplálkozás, hogy tudatosan válasszunk olyan élelmiszereket, amelyek vitaminban, ásványi anyagban gazdagabbak. Amíg pedig várunk a szezonálisan érő friss gyümölcsökre, töltsük fel szervezetünket vitaminnal az új hohes C PLUS D-vitamin segítségével. Narancs, alma, maracuja és datolyaszilva alkotja ezt az új, egzotikus ízű gyümölcslevet, amelyből már egy pohár (0,3L) segítségével könnyedén pótolhatjuk a teljes napi C-vitamin szükségletünket és a D-vitamin bevitel 45 %-át is. Az új, 0,25 l kiszerelésű palackok pedig tökéletesen alkalmasak arra is, hogy az első tavaszi sétákra magunkkal vigyük őket.

Forrás:

Merthogy sétálni kell! Szakemberek által is igazolt tény, hogy nem csupán az edzőtermi foglalkozások, aerobic-órák, no és persze a futás az, ami segít megőrizni az egészséget, hanem a lendületes, rendszeres séta is tökéletes eszköz erre. A séta jótékony hatását nagyon hamar érezni fogjuk: rövid távon kevésbé leszünk fáradékonyak, jobban bírjuk a fizikai terhelést. Hosszú távon pedig akár a stroke, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a csontritkulás is megelőzhető rendszeres sétával. Sőt, ami szintén nem elhanyagolható: a depresszió is messziről elkerülheti a sétafüggőket. Különösen akkor, ha a sétáink idején már napsütés is van: ez hangulatunkat is javítja, sőt, növeli a stressztűrő képességünket is.

A motiváció mindig fontos. Tűzzünk ki célokat, maradjunk reálisak, és ne várjunk magunktól rögtön top-teljesítményeket, de tudjuk, hogy néhány hét alatt nagyon sokat javíthatunk az eredményeinken. Szerezzünk be egy lépésszámlálót, vagy töltsünk le egy applikációt, amely méri a gyaloglás távolságát is. És ha megvan az eredmény, akkor irány a hohes C Napfényséta mozgalma, amelynél közösen gyűjthetjük a kilométereket! A teendő mindössze annyi, hogy induljunk egy kellemes sétára a napfényben, vigyük magunkkal akár a párunkat, gyerekünket, szüleinket vagy éppen a kutyánkat. Mindenképpen örökítsük meg ezt a pillanatot. Töltsük fel Facebookra vagy Instagramra#napfényséta hashtaggel, no meg a megtett kilométerek számával. (pl: #2km). A hetente kisorsolt hohes C ajándékok száma pedig a Napfényséta-közösség által összegyűjtött kilométerek számával nő! A fődíj egy kétszemélyes hohes C élménynap lesz, amelyre májusban kerül majd sor. Sőt, a legnépszerűbb napfényes helyeken extra meglepetés ajándékok kerülnek majd elrejtésre, így érdemes megjelölni kedvenc túraútvonalunkat.

Kellemes napfénysétát mindenkinek!