[origo] tudomány> !ALROVAT_NEVE

Az emberiség már túlélt egy szupervulkánt

Dudás Nikolett|2010. 04. 21., 12:30|Utolsó módosítás:2010. 04. 21., 13:10|

A modern civilizációra igen súlyos következményekkel járna egy valóban nagy vulkánkitörés. Már az izlandi példából is látható, hogy viszonylag kevés hamu is megbénítja a kifinomult infrastuktúrát. Elképzelni is rossz egy szupervulkán kitörését, amikor porfelhőbe burkolózhat az egész bolygó, és az erős lehűlés hatására gyakorlatilag megszűnne a világ mezőgazdasági termelése. Az emberiség legutóbb 74 ezer éve nézett szembe egy nagy kitöréssel, de jelenleg is több lehetséges szupervulkánt ismerünk.

Forrás: AFP

JÁTSSZ ONLINE!

A legutóbbi szupervulkán

A Toba vulkáné volt az elmúlt kétmillió év legnagyobb kitörése, ami befolyásolta őseink életét is. Az egykori vulkán a mai Toba-tó helyén terült el az indonéziai Szumátra szigetén. A tűzhányó sokszor kitört létezése során, ám a 74 ezer évvel ezelőtti aktivizálódása kivételes esemény volt. Ekkor ugyanis egy hatalmas robbanásos kitöréssel (ún. szupervulkáni kitörés) 2500 köbkilométernyi magmát öntött a felszínre. Ez csaknem kétszerese a Mount Everest térfogatának. A kitörés több mint ötezerszer nagyobb energiájú volt, mint a Mount St. Helens vulkáné 1980-ban. A Toba ezt követően összeomlott (saját magmakamrájába roskadt), úgynevezett kalderát hozva létre, ebben gyűlt össze később a Toba-tó vize. Ez a természeti katasztrófa lényeges esemény volt az emberiség történetében is, abban az időben, mikor elődeink elhagyhatták Afrikát, és útnak indultak Ázsia meghódítására.

A kutatóknak nincs összehasonlítási alapjuk, ezért a kitörésnek az élővilágra gyakorolt hatása mindig vitás kérdés volt. Az eredeti elképzelés szerint a Toba kitörése kataklizmatikus esemény volt, ami csaknem a kihalás szélére sodorta az emberiséget a 10 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-csökkenés következtében (a kibocsátott anyag szemcséi ugyanis visszaverték az élethez nélkülözhetetlen napfény nagy részét). Emellett a klíma globális léptékű szárazodását idézhette elő, ezzel az erdőségek területének csökkenését okozva a füves puszták javára. Mindez rengeteg faj kipusztulásához vezetett. A Homo nem, amely túlélte a katasztrófát, a gyors alkalmazkodóképességének köszönhette létét.

Forrás: NASA

A Toba-tó az űrből

Ezt az elméletet több kritika is érte az elmúlt években. Hans Graf légkörkutató (Cambridge Egyetem) szerint túlbecsülték a kitörést követő éghajlatváltozást, a globális hőmérsékletcsökkenés csupán 2,5 Celsius-fok volt, és csak  néhány évig tartott a lehűlés. E modell szerint a hatások ráadásul regionálisan eltérően jelentkeztek, Indiában például az átlaghőmérséklet 1 Celsius-fokot eshetett, ami már nem jelent drámai klímaváltozást.

Új fényben az Afrikából való kivándorlás is

Az Oxford Egyetem kutatócsoportja új, a korábbiaktól eltérő elmélettel állt elő. A legfrissebb archeológiai és geológiai vizsgálatok az indiai Jwalapuram falu közelében Graf elméletét támasztják alá, azaz ott a Toba nem okozott drasztikus változásokat őseink életében, bár kétségtelenül keményebb feltételekkel néztek szembe. A trópusi klíma nem kedvez az ősmaradványok fennmaradásának, így teljes csontvázat sajnos nem találtak a régészek, azonban rengeteg kőeszköz bukkant elő az ásatások során. A tény, hogy a vulkáni hamuréteg alatt fekvő eszközök hasonlóak voltak, mint amelyeket a Toba-kitörés utáni rétegekben találtak, arra enged következtetni, hogy a katasztrófa ellenére ugyanúgy folytatódott elődeink élete.

A hagyományos elmélet szerint a modern ember nem érkezett meg Ázsiának erre a részére egészen 60 ezer évvel ezelőttig (azaz 14 ezer évvel a Toba kitörése után). Eszerint az itt talált használati tárgyak egy korábban betelepült, primitívebb fajé lehettek. Az új elmélet képviselői azonban azt állítják, hogy az Indiában talált eszközöket a Homo sapiens készítette. Ha ez igaz, akkor újraírhatja az Afrikából való kiáramlás forgatókönyvét.

Ha a Homo sapiens valóban Indiában élt már a tűzhányó kitörése idején, felmerül a kérdés, milyen útvonalon jöhettek Afrikából Ázsiába? Léteznek alternatív elképzelések arra, hogy őseink mikor kísérelték meg először elhagyni Afrikát a sivatagon keresztül: az egyik szerint ez mintegy 125 ezer évvel ezelőtt történhetett, az Arab-félszigeten keresztül. A régészek korábbi véleménye szerint ez kudarcba fulladt a kedvezőtlen körülmények miatt, és csak később keltek át Ázsiába, Arábia déli tengerpartja mentén. Az új leletek azonban ellentmondanak ennek. Elképzelhető, hogy ezek az embercsoportok mégsem akadtak el a sivatagban (oázisról oázisra "ugrálva"), hanem Arábián át eljutottak Indiába.

Mitől szuper?

Szupervulkánnak nevezik azt a tűzhányót, amely legalább 300 köbkilométer magmát önt a felszínre egy kitörés alkalmával. A statisztika szerint ilyen esemény minden 100 ezer évben csak egyszer történik. Egy közepes szupervulkáni kitörés, mely mintegy 1000 köbkilométer magmát produkál, felér egy 1 kilométer átmérőjű aszteroida becsapódásának pusztító erejével, ám egy ekkora energiájú kitörés jóval gyakoribb egy kisbolygóval való találkozásnál.

Forrás: Wikipedia/Überraschungsbilder

Egy lehetséges jövőbeli szupervulkán, a Nápolyhoz közeli Flegrei-mező

A szupervulkáni működés rendszerint tömeges fajkihalással kapcsolható össze. Ilyen volt többek közt a perm végi katasztrófa 250 millió évvel ezelőtt (amikor az ismert fajok 50 százaléka, köztük a tengeri fajok több mint 90 százaléka eltűnt), amely a szibériai bazaltmezőket létrehozó vulkáni tevékenységgel hozható összefüggésbe. A Dekkán bazaltplatót kialakító szuperkitörés és a Yucatán-félsziget területén becsapódó aszteroida együttes ereje törölhette el a dinoszauruszokat (és számtalan más fajt) is a Föld színéről 65 millió éve.

Mai szupervulkánok

Nem kétséges, hogy a Föld életében időről-időre jelentkeznek pusztító erejű vulkánkitörések, és a jövőben is számíthatunk ilyenekre. A kérdés csak az, hogy mikor. Vajon mely tűzhányók pályázhatnak a következő szupervulkán címére? A főbb jelöltek a Yellowstone vulkáni terület Wyomingban, a Flegrei-mező Nápoly szomszédságában, illetve az új-zélandi Taupo-tó alatt szunnyadó vulkán. Esélyesek még Indonézia, a Fülöp-szigetek, Közép-Amerika, Japán, a Kamcsatka-félsziget és az Égei-tenger egyes tűzhányói is.

Forrás: AFP

Yellowstone Nemzeti Park

A modern civilizációra igen súlyos következményekkel járna egy-egy szuperkitörés. Már az izlandi példából is látható, hogy viszonylag kevés hamu is megbénítja a kifinomult infrastuktúrát. Elképzelni is rossz egy szupervulkán kitörését, amelynek esetén porfelhőbe burklózhat az egész bolygó, és az erős lehűlés hatására gyakorlatilag megszűnne a világ mezőgazdasági termelése.

4 komment

Az [origo] cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! (Figyelem! A 2009. április 15-e előtt működött kommentrendszer regisztrációi már nem érvényesek!) Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

Elfelejtett jelszó

5 Yoda69 2010. 04. 21. 17:43

Az Ur? Egyik sem termeszetesen. Nincs vallasa.
Az Omega-5 rendszerbol erkezett, anno. Es a mai napig is itt van (itt vannak). Na nem o szemely szerint, hanem tarsai, mert azert evezredekig Ok sem elnek.
Rovidesen megtudjuk a reszleteket... Meg 2,5 ev

4 baajos 2010. 04. 21. 15:54

Nektek ilyenek jutnak eszetekbe erről a cikkről?
Nekem nem csak ilyenek.
Mert erről már sokat hallottunk.Tudunk róla és ennyi, többet nem tehetünk. Jó volna előre jelezni, ennyi.
Viszont az egyik mondat kapcsán felmerült bennem, hogy hátha nem is az afrikai kontinensről származunk.?. Ahogy azt tanultuk. Mert a cikkeket évek óta olvasgatva egyre többször kerülnek elő olyan leletek és ősi emlékek, melyek ezt cáfolni látszanak.
Azért ezt a -sivatagban (oázisról oázisra "ugrálva")- dolgot nem kell túl komolyan venni. Egyre több azok száma akik már egyre kevésbé hiszik ezt el.
Mert a "Story" sokkal korábbra nyúlik vissza az időben.
Csak ott olyan meglepetések várnak, melyekkel napjaink társadalma és jeles képviselői képtelenek lennének szembesülni.
Érdemes néha kilépni az álomvilágból, amíg még lehetséges...

3 papamaci 2010. 04. 21. 14:15

"És ímé az Úr..." nagy ívben, magasan sz@rik ránk...

Mellesleg nem keresztény időszámítást használ, hanem zsidót...merthogy az Úr zsidó, ne feledjük. Vagy mohamedán? Három vallás, három vélemény.
Úgyhogy betárolni a kaját, oxigént , vizet , energiát, információt és a 120 -as I. Q.-jú embereket a nagy barlangba....

20.000 ember elég úra kezdeni....

1 Yoda69 2010. 04. 21. 13:56

Hat igen... Kozeledunk a kataklizma idopontjahoz: 2012.12.23
Egyre gyakoribbak lesznek a foldrengesek, vulkan kitoresek, idajaras anomaliak.

„Imé az Úr megüresíti a földet és elpusztítja azt,
És elfordítja színét és elszéleszti lakóit!
Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók,
Ezért megégnek a földnek lakói, és kevés ember marad meg.”
Ézsaiás könyve 24. 1.-6.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
    Forrás: Júlia Molnár Csak vonszolták magukat az első kétéltűek 3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
    Forrás: MTI/EPA/Anindito Muherdzs Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
    Forrás: AFP/Getty Images/Roberto Gonzales Így startolt az új amerikai űrhajó Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
    Forrás: Semmelweis Egyetem Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
    Forrás: Szedlák Ádám [origo] Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
    braingate2.org Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
70
Mosógép AEG Lavamat 75280 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, inverter motor, gőzprogramok, LCD kijelző, centrifuga max.: 1200 ford./perc...
144 900 Ft
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Mindentudás Egyeteme 2.0

Olvasnivaló

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

Szavazás

További adatok » Időjárás »