A nanotechnológiát joggal tartjuk a legmodernebb, a napjainkban leggyorsabban fejlődő tudományágak egyikének, az ókorban kidolgozott hajfestési technológiából azonban ma is tanulhatunk. A híres, ugyancsak több ezer éves damaszkuszi acél rendkívüli tulajdonságait is nanotechnológiai megoldással magyarázzák a drezdai egyetem kutatói.
A görög-római időktől a közelmúltig ólomvegyületeket használtak a haj sötétebbre színezésére, ám az ólom mérgező volta miatt ezeket a megoldásokat ma már nem alkalmazzák. A kutatók a régi recept szerinti egyszerű keverék hatását vizsgálták: víz, oltott mész (kalcium-hidroxid) és ólom-oxid elegyébe szőke emberi hajszálakat áztattak három napra. Közben időnként kiemeltek néhány hajszálat és modern laboratóriumi eszközökkel megvizsgálták az elszíneződés előrehaladását.
Az optikai mikroszkópban jól látszott, ahogy a festékanyag az idő múlásával egyre beljebb hatol a hajszálakba. Elektronmikroszkóppal és spektroszkópiai vizsgálatokkal azt is feltárták, hogy a sötétedéssel összhangban nő az ólom koncentrációja, tehát egy ólomvegyület okozza a szín megváltozását. Újabb elektronmikroszkópos vizsgálatokkal derítették ki, hogy a hajszál kérgét alkotó szálacskák, mikrorostok körül ólom-szulfid kristályok rakódnak le. A sötét ólom-szulfid kristályok a hajban levő aminosavak kéntartalmának és az ólomsóknak a találkozásából születnek. Az igazi meglepetést a kristály méretének meghatározása hozta: a kristályszemcsék átmérője átlagosan mindössze 5 nanométer volt.
Hasonló méretű ún. kvantumpöttyöket ma laboratóriumban az anyagtudomány vívmányait bevetve állítanak elő a kutatók. Most kiderült, hogy erre a hajszálak is képesek. A francia kutatók újabb kísérletekbe kezdtek: más fémionokat hoznak érintkezésbe a hajjal, hogy kiderítsék, ezekből is kialakul-e nanoméretű szemcse. Lehetséges, hogy hajszálakból álló "nanoreaktorok" is bevonulnak a nanotechnológia fegyvertárába?
A damaszkuszi acél titka
A damaszkuszi acélból készült fegyvereket hajlékonyságuk és keménységük tette híressé. Az eredeti gyártástechnológia receptje ma már nem ismeretes, valamikor a 18. században elveszett. Az eljárás valószínűleg indiai eredetű, és Európában már a római császárkorban ismerték. Készítésének technikája eljutott Kínába is, Japánban pedig a szamurájkardok készültek damaszkuszi acélból. A középkorban Damaszkusz volt leghíresebb előállítási helye, ezt őrzi a név. A damaszkuszi pengében kemény és lágy acélrétegeket kovácsoltak egybe. A magasabb szén- és foszfortartalmú rugalmas rétegek védték a kemény merev réteget a töréstől - foglalja össze az ismereteket a Magyar Nagylexikon.
A német anyagtudományi szakemberek is elektronmikroszkóppal igyekeztek a finom részleteket feltárni. Az acélban nanométeres méretű csövecskéket vettek észre, olyanokat, mint a modern technológia szén-nanocsövei. A csövek csak akkor váltak jól láthatóvá, ha előtte sósavval kioldották a csövekből a bennük rejtőző cementit (vas-karbid) szálakat, a "nanodrótokat". A cementit a hűlés és hőkezelés során képződik az acélokban.
A kutatók szerint az alapanyagul szolgáló indiai eredetű ércben szennyezésként jelenlevő átmeneti fémek katalizátorként segítették a szén-nanocsövek kialakulását, amikor fával tüzeltek az acélgyártásnál. Ezekbe a csövekbe épültek be azután a cementit szálak. Az eredményt nem mindenki fogadja el, a cementit ugyanis önmagában is létezik rúd alakban, nincs tehát feltétlenül szükség szén-nanocsövekre a cementitszálak kialakulásához. A kutatók optimisták. Bíznak abban, hogy az új ismereteket felhasználva fegyverkovácsokkal együtt fel tudják majd támasztani az ősi technológiát.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
Gyermek- és tinédzser nőgyógyászat
Egyénre szabott fogamzásgátlás megtervezése, menstruációs ciklus zavarainak kivizsgálása és terápiája.
Terhesgondozás
A kismamák egy helyen is elvégeztethetik az összes, várandósság alatti vizsgálatot.
Down-kór és komplex magzati rendellenesség szűrés
A szakszerűen elvégzett szűrővizsgálatok segítségével jó eséllyel megelőzhető, hogy a komolyabb problémákra csak a szülés után derüljön fény.