Az árvíz levonulása után az egyik legnagyobb probléma a fertőzésveszély. A hagyományos fertőtlenítőszerek mellett először vetettek be egy új, nanotechnológiával készült anyagot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
"Edelényben és Miskolcon is kipróbáltuk a nanoezüstöt tartalmazó fertőtlenítőszert, nagyon jó eredménnyel" - mondja Kohánka István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei igazgató-helyettese. Körülbelül 250 lakást permeteztek le vele, továbbá utakra, udvarokra és közterekre szórták ki a vegyifelderítő gépjárművel.
Az új típusú szer ezüstöt tartalmaz, amelyről régóta tudják, hogy fertőtlenítő hatású. Az újdonság az, hogy az ezüstszemcsék nagyon aprók benne, mindössze néhány vagy néhányszor tíz nanométer átmérőjűek (a nanométer a milliméter milliomod része). Ezért nagy az együttes felületük, így hatékonyabban pusztítják a baktériumokat. A szer egy gyorsan ölő összetevőt is tartalmaz (hidrogén-peroxid), de az ezüstszemcsék miatt még 6 nappal a kifújása után is hatékony. Utóbbi, hosszan tartó hatása alatt már nem mérgező. Ez nagy előnye, mert a hagyományos szerek sok helyen nem alkalmazhatók (pl. oltott mész óvodában, hipó állatoknál stb.).
Az új szert a Semmelweis Egyetem és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány vezetésével létrejött konzorcium fejlesztette ki. Dr. Soós Miklós, a konzorcium vezetője elmondta: 100 liter koncentrátumot adományoztak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak. Ezt 50-100-szorosára is lehet hígítani.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
Gyermek- és tinédzser nőgyógyászat
Egyénre szabott fogamzásgátlás megtervezése, menstruációs ciklus zavarainak kivizsgálása és terápiája.
Terhesgondozás
A kismamák egy helyen is elvégeztethetik az összes, várandósság alatti vizsgálatot.
Down-kór és komplex magzati rendellenesség szűrés
A szakszerűen elvégzett szűrővizsgálatok segítségével jó eséllyel megelőzhető, hogy a komolyabb problémákra csak a szülés után derüljön fény.