Dán kutatók áttörést értek el a nanotechnológia biológiai alkalmazásában. Az általuk kifejlesztett módszerrel egyedi sejtek reakcióit lehet vizsgálni. Az új eljárást többek közt a gyógyszerkutatásban lehet majd hasznosítani.

Félvezető anyagból álló nanohuzalok pásztázó elektronmikroszkópos képe
Ahhoz, hogy valódi képet nyerhessünk azokról a folyamatokról és eseményekről, amelyek egy módosítatlan élő sejtben zajlanak, a szondázó technikáknak nem károsítóknak, nem invazívaknak és valós idejűeknek kell lenniük. A kis méretek miatt a sejteknél használt illesztésekhez ideálisak a nanoszálak, a nanohuzalok és a szén nanocsövek, mivel ezek képesek úgy áthatolni a sejthártyán, hogy ne okozzanak komoly károsodást.
Karen Martinez, a Koppenhágai Egyetem idegtudományi és farmakológiai tanszékének biológusa, az egyetem BioNano csoportjának vezetője négy éve kezdett abba a kutatásba, amelyet most siker koronázott. A kutatónő csoportjának sikerült a hagyományosan elektronikus eszközöknél használt nanoméretű anyagokat és eljárásokat egyedi élő sejtekkel összekapcsolnia úgy, hogy a sejtek közben megőrizték működőképességüket. A sejtek félvezetőkből álló kis függőleges tűk "szőnyegén", úgynevezett nanohuzalokon tenyésznek.

Nanohuzalpárnán fekvő emberi embrionális vesesejtek mesterségesen színezett pásztázó elektronmikroszkópos képe
A sűrűn egymás mellett álló indium-arzenid nanohuzalok átmérője nagyjából 100 nanométer (azaz a milliméter tízezred része). Erre a "szöges ágyra" helyezik a vizsgálandó élő sejteket, jelen kutatásban emberi embrionális vesesejteket és patkány embrionális idegsejteket. Ez egy sejt-nanohuzal interfészt hoz létre anélkül, hogy külső erőt alkalmaznának. A sejtek több napig életben maradnak, és megőrzik működőképességüket, ami lehetővé teszi a hosszú távú sejtfolyamatok tanulmányozását.
Karen Martinez nagy jövőt jósol az eljárásnak. A kutatónő szerint a módszert felhasználhatja majd például a gyógyszeripar különféle betegségek - neurológiai problémák, rák és szívbetegségek - gyógyítására kifejlesztett, akár személyre szabott gyógyszerek tesztelésére. Az eljárással közvetlenül megfigyelhetővé válik, miként hatnak a különféle anyagok az egyes sejtekre. Az eljárásnak a mindennapi gyakorlatba való átültetéséig azonban még rengeteg munkát kell elvégezni.
|
Magyarok és nanotechnológia A "nano" görög eredetű szó, jelentése törpe. 1 nanométer = 10-9 méter, azaz a nanométer a méter egymilliárdod része. A nanotechnológia olyan eljárásokkal dolgozik, melyeknek segítségével ilyen apró objektumokat lehet előállítani. A nanotechnológia legfontosabb vívmánya, hogy általa képesek vagyunk az anyagot lényegében atomonként, molekulánként összerakni, s ilyen módon különleges tulajdonságú anyagokat tudunk előállítani: megkarcolhatatlan autófestéket, szabályozható fényáteresztésű napszemüveget, antibakteriáis hatású csempefugát stb. Néhány hazai eredmény: Kutyákon tesztelik az új magyar csípőprotézist Jól vizsgázott az új, magyar fejlesztésű nanofertőtlenítőszer |
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
Gyermek- és tinédzser nőgyógyászat
Egyénre szabott fogamzásgátlás megtervezése, menstruációs ciklus zavarainak kivizsgálása és terápiája.
Terhesgondozás
A kismamák egy helyen is elvégeztethetik az összes, várandósság alatti vizsgálatot.
Down-kór és komplex magzati rendellenesség szűrés
A szakszerűen elvégzett szűrővizsgálatok segítségével jó eséllyel megelőzhető, hogy a komolyabb problémákra csak a szülés után derüljön fény.