Internet köntösben<br/>

Vágólapra másolva!
Életben lehet-e maradni az internet segítségével? Kísérlet Angliában.
Vágólapra másolva!

Egy számítógép és egy hitelkártya társaságában szobafogságra ítélt négy vállalkozó kedvű személy teszi próbára életének folyását a következő négy napon át az interneten keresztül. Londonban egy titkos helyen hétfőn reggel külön-külön szobába zártak két-két férfit és nőt azzal a céllal, hogy megfigyeljék, lehet-e hosszasan fenntartani a kapcsolatot a külvilággal, beszerezni az alapvető fontosságú szükségleti cikkeket és szórakozni a mindennapjainkat egyre jobban átszövő számítógépes világhálón keresztül. A kísérleti alanyok pucéran, azaz csak egy fürdőköpenybe burkolózva zárkóztak be a puritán szobákba, amelyeket a számítógépen kívül csak egy ággyal, egy asztallal és egy székkel szereltek fel. Folyószámlájukról a következő négy és fél napon nem költhetnek többet 500 fontnál. Az amerikai Microsoft cég szigetországi internet vállalkozása által szervezett fura próbálkozás nemcsak azt kutatja, mennyire képes az egyén kihasználni az egyre kiterjedtebb méreteket öltő online-kereskedést és -szolgáltatásokat. A pszichológusok arra is kíváncsiak, miként hat az emberre a modernkori "lakatlan szigeti" bezártság. A hölgyek és urak péntek délutánig lesznek a hálóhoz kötve: szemfülességüktől, ügyességüktől függ ki, tudják-e használni a háló adta lehetőségeket arra, hogy felöltözködjenek, éhségüket csillapítsák, szellemi igényeiket kielégítsék és kapcsolatot tartsanak szeretteikkel. A kívülrekedt internet-mániások is figyelemmel követhetik a web négy "rabjának" életét, sőt külön vonalon megoszthatják velük tapasztalaitaikat: a www.msn.co.uk webcímen.

(MTI)