Kiemelik a Seahenge-t<br/>

Vágólapra másolva!
Rendkívüli leletre bukkant nemrégiben egy természetvédelmi felügyelő Nagy-Britannia norfolki partjainál. Az őr szokásos sétája során - láthatóan szabályos rendben körberakott - fadarabokra lett figyelmes, amelyekről a tenger lemosta a rájuk rakódott homokot.
Vágólapra másolva!

A szakemberek azóta megállapították, hogy körülbelül négyezer éves, bronzkori kultikus hely került napvilágra. A szintén bronzkori, kőből kirakott kultikus hely, a Stonehenge mintájára elnevezett Seahenge-t máris az Angol Kulturális Örökség részévé nyilvánították. David Miles, az Angol Kulturális Örökség Régészeti vezetője szerint a Seahenge - amely eredetileg a tenger szélén, de még a szárazföldön állt - itt, ezen a helyen, a "világ végén", a Föld és az Ég találkozásánál a prehistorikus nép számára talán az utat jelölte istenekhez.
Hatalmas vitát váltott ki azonban, amikor Sir Jocelyn Stevens, a Kulturális Örökség elnöke bejelentette, hogy napokon belül hozzákezdenek a körberakott ötvenöt tölgyfadarab és a kör közepére helyezett, feltehetően egy fát jelképező nagyobb fadarab kiemeléséhez.
A munka legalább egy hónapig eltart majd, mivel a leletet szinte teljesen ellepi a víz. A kiemelésre azonban több okból is szükség van: a fadarabok a víz eroziója miatt elpusztulhatnak. Veszélyezteti őket a felfedezés bejelentése nyomán máris megindult turistaáradat. Ezenkívül szeretnék megvizsgálni a fa anyagát, a benne esetleg megmaradt prehistorikus élőlények maradványait csakúgy, mint a kultikus tárgyat felállító nép fát megmunkáló eszközeinek nyomait, s az is elképzelhető, hogy valamiféle tárgyakat is elhelyeztek a fadarabok alatt. Habár a helybéliek tiltakoznak az ellen, hogy a Seahenge-t elvigyék a helyéről, a vita eldőlt. A szakértők úgy látják, ha a kultikus tárgyakat ilyen körülmények között a lelőhelyen hagyják, elpusztulnak. Vizsgálatukra a Flag Fen-i laboratóriumban kerül sor, amely prehistorikus faanyagvizsgálatra szakosodott.

(ÉT)