Árpád-kori templom alapjai - feltárás Debercsényben<br/>

Vágólapra másolva!
Feltehetően a XII. században épült az a kistemplom, amelynek feltárását a napokban fejezték be Debercsényben. Erről az ásatást vezető régész, Majcher Tamás tájékoztatta az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Az alig kétszáz lelkes nógrádi falu tavasszal határozta el, hogy ötvenezer forint pályázati önrésszel belevág múltja kutatásába. A Nemzeti Kulturális Örökség Program '99 pályázatán pénzüket 500 ezer forinttal fejelte meg a kulturális kormányzat, amelynek révén régésztábort szervezhettek a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola Kós Károly Diákkörének tagjaiból.
A Debercsény határában lévő dombtetőn feltételezett Árpád-kori templomról hitelt érdemlő írásos emlékek nem maradtak fenn, ugyanakkor múlt századi dokumentumokban utaltak annak romjaira.
A ma kincstári tulajdonban lévő, mezőgazdasági művelés alatt álló terület kutatását nehezítette az utóbbi hetek-hónapok esős időjárása, így a régésznek meg kellett elégednie azzal, hogy rekonstruálták a templomfalak helyét, félkörös szentélyét, s restaurálásra összegyűjtötték a megmaradt freskótöredékeket.
A debercsényi templom - az ásatás eredménye szerint - egykor leégett, padlószintjét azonban az idők során már beszántották. Napvilágra került szentségtartóját viszont sokáig egy parasztház istállójába beépítve őrizték, onnan a hetvenes években funkciójában került vissza a szomszéd falu, Szente templomába.
Az Árpád-kori templom építésének korát a körülötte lévő temető feltárása után tudják majd meghatározni.

(MTI)

Ajánló:

Napi hírek, pályázatok, programok, sajtóanyagok.