Fosszilis tojáshéjak bizonyítják a korai környezetpusztítást<br/>

Már több mint 30 éve feltételezik a tudósok, hogy az első ausztráliai bevándorlók alapvetően megváltoztatták a kontinens növényzetét a tűz használatával. Azonban az egykori növényzetnek nagyon kevés maradványa ismert Ausztrália belső részein, és ezek egyike sem idősebb 18.000 évnél.

Egy új módszerrel először nyílt lehetőség a növényzet folyamatos fejlődését vizsgálni Ausztrália belső részén, az elmúlt 65.000 évre visszamenően. Ausztrál és amerikai kutatók a megkövesedett emu tojáshéjak stabil szén izotóp összetételét vizsgálták meg. A tojásnak a héja tükrözi a madár étrendjét, beleértve az elfogyasztott téli füvekből álló és a trópusi füvekből álló nyári vegetáció relatív mennyiségét. A mai emu tojáshéjában erősebb a "téli" jelzés, ha az állat olyan területen él, ahol a növények uralkodóan téli csapadékot kapnak. Ugyanakkor a "nyári" jelzés erősebb, ha az élőhelyen a nyári monszun uralkodik és a belső területek is kapnak esőt.

A kutatás során az Eyre-tó medencéjének déli részéről előkerült tojáshéjakat tanulmányoztak. Az eredmények azt jelzik, hogy a nyári esők uralkodtak a 45.000 és 65.000 évvel ezelőtti intervallumban, amelyek csapadékot szállítottak a kontinens belseje felé is. A 15.000 és 30.000 évvel ezelőtti intervallumban, amikor a Föld belépett az utolsó eljegesedési maximumba, a területről majdnem teljesen eltűntek a trópusi füvek és a sivatagi cserjék váltak uralkodóvá. Mintegy 10.000 évvel ezelőtt, az újabb felmelegedés hatására a monszun rendszer újra megélénkült, a trópusi füvek azonban alig tértek vissza.
A nyári monszun az elmúlt 10.000 év során soha többé nem vált olyan hatékonnyá, mint 65.000-45.000 évvel ezelőtt volt. A kutatók arra gyanakszanak, hogy a kontinens belsejét elérő monszun csapadék hiánya az emberek szisztematikus égetésének köszönhető. Ez ugyanis olyan nagyarányú változáshoz vezetett, hogy a fákkal és bokrokkal jellemezhető félszáraz zónát felváltották a sivatagi cserjék. A kisebb levélfelületű növények csökkentik a felszíni párologtatásukat, ami során a növények nedvességet adnak a légkörnek. Ez az a nedvesség, ami hozzájárulna a további csapadékhulláshoz a kontinens belsejében.
Azt feltételezik, hogy a tüzet az első gyarmatosító emberek használták egyebek között vadászat, úttisztítás és kommunikáció céljából. Ausztrália belsejében a talajoknak alacsony a tápanyagtartalma, így a beavatkozás érzékenyebben megváltoztatta az ökoszisztémát és kevésbé valószínű, hogy újjáéled az égetés által okozott változásokból.

(A Washington Egyetem nyomán Dulai Alfréd)

Ajánló:

A Budapesti Ausztrál Nagykövetség honlapjáról.