Kőkenyér<br/>

Vágólapra másolva!
5500 éves égett kenyérdarabokat találtak Nagy-Britanniában, az Oxfordshire mellett lévő Yarntonban.
Vágólapra másolva!

Először úgy vélték, hogy elszenesedett fadarabokra akadtak, de amikor Mark Robinson, az Oxfordi Egyetemi Múzeum munkatársa mikroszkóppal megvizsgálta a leleteket, világosan felismerte bennük az összezúzott árpaszemeket.

A szénizotópos vizsgálatok szerint az ősi kenyér Kr. e. 3620 és Kr. e. 3350 között éghetett meg. A gödörből egy tűzcsiholásra alkalmas, mind a két oldalán gondosan megmunkált ép kovakő, valamint mintegy kétszáz darab kiélezett, fűrészfogazott, rosszabb állapotban lévő kovakő is előkerült apró edénytöredékek, mogyoróhéjak és almamagok mellől.
A kutatók úgy vélik, vagy szemétlerakatra, vagy valamilyen szertartási helyre akadtak, mert a jó állapotban megtalált kőkés és az ételmaradványok az isteneknek felkínált kultikus ajándékok lehettek. A gödör egyébként egy árokkal körülvett, körülbelül 20 x 10 méteres alapú, egykori házban volt, számos egyéb gödörrel együtt. Elképzelhető, hogy a lelőhely rituális sírhelyként szolgált. (The Oxford Archaeological Unit)

(ÉT)

Ajánló: