Pornó Pompejiből és Herkuláneumból<br/>

Vágólapra másolva!
Kétszáz évi elzárás után április 10-étől ismét kiállítják a Nápolyi Régészeti Múzeumban azt a mintegy 300 erotikus leletegyüttest, amely a pompeji, herkuláneumi és más Római környéki ókori város ásatásaiból származik.
Vágólapra másolva!

Az egyik leghíresebb darab egy II. századi márványszobor, amely Pánt, a kéjsóvár római mitológiai alakot ábrázolja egy nősténykecskével való párzás közben. Minthogy - nem sokkal azután, hogy Johann Winckelmann 1752-ben rábukkant a szoborra - Bourbon Károly király obszcénnek találta az alkotást, elzáratta egy szekrénybe és senkinek - még magának a nagy tekintélyű Winckelmannnak sem engedte meg, hogy újra megnézze a leletet.



A kiállításon olyan festmények láthatók majd, amelyek mitológiai jeleneteket ábrázolnak. Ezeken nimfák, istenek és szatírok élvezik az életet örömeit, nem takargatva semmit. Feltehetően ezek a képek ókori bordélyházakat díszítettek azzal a céllal, hogy az ügyfélnek kedvet csináljanak vagy éppen csak jelezzék, hogy az idegen hova tévedt be.

Az eddig elzárva tartott gyűjteményben változatos méretű és formájú falloszok is vannak, amelyeket bajelhárító talizmánként használtak a régi rómaiak.
I. Ferenc nápolyi-szicíliai király 1819-ben az obszcén gyűjteményt bezáratta, 1848-ban azonban már úgy döntöttek, hogy az alkotásokat "érett korú és tiszteletre méltó erkölcsű" személyek láthatják. Egy év múlva azonban már ismét bezárták, majd 1960-ban rövid időre újra megnyitották. Azóta azonban restaurálás címén zárva van.
Az erotikus freskókat áprilistól kiskorúak is megtekinthetik, de csak szülői kísérettel, illetve írásos szülői vagy tanári engedéllyel.

(Élet és Tudomány)