Hajsza a pólus körül: együtt fordultak az égbolttal a piramisok<br/>

Kate Spence egyiptológus nagyszerű elmélete segíthet megoldani a rejtélyt: hogyan tudták a piramisok építői majdnem pontosan betájolni az északi irányt? S ami még ennél is fontosabb: kiderül, miért és mikor következtek be az ettől való eltérések, amelyek révén a monstrumok kora évnyi pontossággal állapítható meg.

Az ősi szövegekben nem találunk bizonyítékot arra, hogy az egyiptomiak csillagászati ismereteket használtak volna a gízai piramisok építésénél. A Kr. e. 2500-ban látható égbolt elemzése azonban segíthet megmagyarázni, hogyan tudták az építők betájolni a pontos északi irányt.

Az antik világ hét csodájának egyikeként számon tartott gízai piramisok körülbelül 4500 évesek; a mai módszerekkel csak egy százéves hibahatáron belül lehet megállapítani építésük idejét. Kate Spence egyiptológus (University of Cambridge) most egy sokkal precízebb, csillagászati módszereket használó kormeghatározási eljárást javasol, ami a piramisok észak felé néző alapéleinek igen finom tájolási eltérésein alapul. A részletes beszámoló a Nature c. tudományos hetilapban jelent meg.

A gízai piramisok alapélei szinte pontosan észak-dél, illetve kelet-nyugati irányban állnak. Máig megoldatlan rejtély, hogyan sikerült az építőknek az elképesztően precíz tájolás e hatalmas monstrumok esetében.

A 19. század óta ismert tény, hogy a Kheopsz-piramis keleti és nyugati alapéle csak három ívperccel tér el a valódi északi iránytól. Ez megfelel kb. a telihold átmérője egytizedének. Mielőtt lebecsülnénk az ókori mérnököket, jó, ha tudjuk: a 16. századi Tycho Brahe, a távcső előtti megfigyelőcsillagászat legnagyobb alakja is csupán 1 ívperces pontosságot tudott elérni kitűnő műszereivel.

A szakemberek szerint ilyen pontos tájolás csak csillagászati módszerekkel képzelhető el, ám az ősi egyiptomi szövegek mélyen hallgatnak ezekről.

Az eddigi elképzelések - Sarkcsillag és sarkcsillagok

Általános vélemény, hogy a piramisok észak felé való tájolása abban a hitben gyökerezett, mely szerint a pólus környéki, az év során soha a horizont alá nem süllyedő, "elpusztíthatatlan" csillagok a fáraó örökkévalóságát szimbolizálják.

Az északi irány meghatározásának egyik lehetséges módja lehetett, ha a horizonton rögzítették a Nap kelési és nyugvási pontjait, majd az így kapott szöget megfelezték (a módszer a napfordulók környékén lehet a legpontosabb, amikor a Nap egy kicsit "megáll" éves égi vándorlása során). A földi légkör zavaró hatásai miatt azonban a Nap horizont közeli helyzetének meghatározása nem adhatott ilyen jó eredményt.

Egy másik lehetséges módszerrel az akkori sarkcsillag látóirányát próbálhatták a horizontra vetíteni - mint ahogyan ezt ma is tesszük a Sarkcsillag segítségével. A Sarkcsillag azonban - amely körül látszólag az összes többi csillag kering - nem volt mindig "sarki csillag", s a távolabbi jövőben sem lesz az. Az északi (és déli) égi pólusokat a Föld forgástengelyének éggömbön való döféspontjai jelölik ki.

A földtengely azonban egy kb. 26 000 éves periódusú, "imbolygó", búgócsigaszerű mozgást végez (precesszió). Emiatt az égi pólusok állandóan változtatják a helyzetüket, s más-más csillagok közelébe kerülnek. Jelenleg éppen a Sarkcsillag tartózkodik az északi égi pólus közelében, körülbelül háromnegyed fokos távolságra - éppen emiatt kapta a nevét. A 4500 évvel ezelőtti időszakban azonban nem létezett látványos sarkcsillag, vagyis nem igazán volt minek meghatározni a látóirányát: a csillagok látszólag egy "üres", nem pontosítható égterület körül köröztek.

Egy fénylő vonal

S itt jön Spence ötlete. Az égbolt mozgásainak múltba való visszavetítésével - erre ma már minden komolyabb planetárium-program képes - felfedezte, hogy Kr. e. 2476-ban az északi égi pólus majdnem pontosan egy olyan vonalon helyezkedett el, amelyet két viszonylag fényes csillag képzeletbeli összekötésével kapunk.

A két csillag a Mizar (a Nagy-Göncölben) és a Kochab (a Kis-Göncölben), amelyek - mint az ábrán is látható, akkoriban az északi égi pólus két ellentétes oldalán helyezkedtek el. Az egyiptomiaknak nem kellett mást tenniük, mint megvárni, amíg egy függőlegesen felállított pálca (vékonyabb oszlop, állványzat stb.) mögött mindkét csillag el nem tűnik az égbolt forgása során. Ekkor ugyanis az általuk kijelölt égi vonal is függőlegesen állt, közepén az égi pólussal, s megvolt az északi irány!

Sodródó piramisok

A szenzációs ötlet ellenére mindez még spekulatív dolog is lehetne. Egy tudományos hipotézis bizonyításának legjobb módja, ha a többszöri, megismételt kísérletek mind ugyanolyan eredményt hoznak. Spence számos piramis alapéleinek tájolását vizsgálta meg, s egészen izgalmas eredményt kapott. A Kr. e. 2600 és 2300 között épült piramisok alapélei fokozatosan "sodródnak" nyugatról keletre a pontos északi irányhoz képest. Hogyan magyarázható ez a mindeddig nem tanulmányozott jelenség?

A dolog oka - mint azt bizonyára Önök közül már sokan kitalálták - a Föld forgástengelyének fent említett imbolygó mozgása. Az északi égi pólus Kr. e. 2476-ban volt a legközelebb a Mizar és a Kochab által kijelölt vonalhoz, ennek megfelelően az akkoriban épült Kheopsz-piramis alapélei néznek a legpontosabban északi irányba. Előtte és utána azonban a precesszió miatt az északi égi pólus messzebb volt e vonaltól, így a módszer rosszabb tájolási eredményeket adott. Mivel a két csillag helyzete bármilyen időszakra megállapítható, az adott piramis építésének időpontja az alapélek északtól való eltérésének mértékéből évre pontosan kiolvasható. Még ha a mindig fellépő egyéni mérési hibákat figyelembe vesszük is, nem túlzás azt állítani, hogy Spence módszerével egy piramis építésének megkezdése 5 éves pontossággal határozható meg - az eddigi 100 éves helyett.

Nem volt korrekció?

Egy mai csillagász könnyen megoldaná, hogy a tájolás a precesszió ellenére is pontos maradjon. Nem kellene mást tennie, mint hogy az első függőleges helyzet után 12 órával is méréseket végez. Ekkor ugyanis a két csillag által alkotott vonal éppen akkora távolsággal van a pólus egyik oldalán, mint amennyivel korábban a másikon volt. Az így kapott szög megfelezésével bármekkora eltérés esetén pontosítható az északi irány. De miért gondoljuk, hogy ugyanerre nem jöttek rá az ókori egyiptomiak is?

Spence egyelőre nem tud meggyőző magyarázattal szolgálni, bár válasza logikusnak tűnik. Szerinte ugyanis a piramisok helyzetének kijelölése egy vallásos ceremónia, nem pedig egy több hónapos méréssorozat keretei között történhetett - ahhoz, hogy a két csillag által alkotott vonalat a pólus másik oldalán is megfigyelhessük, meg kell várnunk az égbolt éves elmozdulását, mivel egy adott mérés után 12 órával általában nappal van. Úgy tűnik, az ókori egyiptomiak nem bajlódtak ezzel: az eltérések arra utalnak, hogy általában egy pozíciót figyeltek meg, amikor - az egyébként fényesebb - Mizar volt a vonal felső végénél.

A korai egyiptomi csillagászatról még viszonylag keveset tudunk, mint ahogyan a sírkamrák falain talált csillagtérképek nagy részen sem sikerült igazán kiigazodni. De Tutenkhamon kriptájában minden bizonnyal a mi Nagy- és Kis-Göncölünk látható, egyes szövegek pedig az égi sarkpont körül egymást kergető két csillagról szólnak. Lehetséges, hogy Spence két csillagáról van szó? Az egyiptológusok ezután mindenesetre fogékonyabbak lesznek a hasonló utalásokra.

S. T.

Ajánló:

Igényesen szerkesztett magyar nyelvű honlap, gazdag információtartalommal. QTVR mozik. A Nature Science Update rövid összefoglalója. A teljes eredeti cikk elérhető a Nature c. tudományos hetilap honlapján, ábrákkal, táblázatokkal és további (angol nyelvű) információkkal.

Korábban:

2000. február 4. Eltűnt sírok labirintusa rejtőzhet a Nílus nyugati partja mentén - állítják japán kutatók műholdas felvételekre hivatkozva. A Tokai Egyetem kutatói harmincnyolc olyan pontot jelöltek meg, ahol három óbirodalmi fáraó - Neferirkare, Menkauhor és Ity - elveszett piramisainak maradványai rejtőzhetnek. 2000. augusztus 10. Három 4500 éves piramist nyitnak meg Gízában a nagyközönség előtt. A nyughelyeket még a harmincas években tárták fel, de most először mutatják be őket. 2000. szeptember 29. Ha még nem járt a Kheopsz-piramis belsejében, egy pompás honlapnak köszönhetően most megteheti. 2000. november 7. Az eddigi legősibb egyiptomi napbárka maradványaira bukkantak amerikai régészek, amelyet a legelső dinasztia korában, mintegy 5000 évvel ezelőtt építhettek.