Jugoszlávia: tudomány a romokon<br/>

A csaknem tízéves polgárháború után Jugoszláviában - már ami megmaradt belőle - nemcsak a gazdaság, hanem a tudomány is romokban hever. Horvátország és Szlovénia hamar kikapaszkodott a gödörből, s most, hogy a Milosevics-rezsim megbukott, a demokratikus átalakulás esélyt ad Szerbia tudományos életének feltámasztására is. Ez azonban külföldi segítség nélkül nem megy.

Titó idejében a jugoszláv kutatók a legnagyobb szabadságot élvezték Kelet- és Közép-Európa államai közül, széles körű nemzetközi kapcsolatokkal. Nem csoda, hogy sokaknak van "jugonosztalgiájuk", s különösen jó volt az országon belüli etnikumok tudományos együttműködése. Nagy-Jugoszlávia felbomlása után, majd a háborúk alatt azonban Belgrád teljesen elszigetelődött, s a Nyugat által hozott szankciók, az infláció súlyosan kihatott a tudományos életre is. Egy egyetemi docens 1990-ben még kb. 500-600 dollárnak megfelelő összeget keresett, most legföljebb 35-öt. Ma jóformán postabélyegre, az áram- és fűtésköltségekre sincs pénz. Egy évtizede a belgrádi Fizikai Intézet 132 tudományos folyóiratot járatott, ma hetet-nyolcat. Évek óta nem láttunk egyetlen új nyugati szakkönyvet sem, mondja egyik fizikus, s fogalmunk sincs, min dolgoznak külföldi kollégáink. Analfabétákká váltunk szakterületünkön. Amikor pedig a NATO bombázta országunkat, és életek forogtak veszélyben, kinek volt kedve tudománnyal foglalkozni?

A mostoha körülmények több százezer szerb diplomást kényszerítettek külföldre az elmúlt évtizedben. Sokuk olyan karriert futott be Nyugaton, amilyet Jugoszlávia még nagyon hosszú ideig nem kínálhat. A nehézségek ellenére a tudományos kutatók száma a kérdéses időszakban mégsem csökkent, hanem kissé még emelkedett is, megközelíti a 16 ezret, mert a távozók helyébe újak léptek. Arra senki sem számít, hogy az emigráns kutatók tömegével térnek vissza hazájukba. Arra azonban igen, hogy újonnan szerzett kapcsolataik révén segítenek az otthoniaknak feléleszteni a tudományt.

Szerb intézeteknek az embargó idején is voltak, s ma is vannak közös projektjeik orosz és kínai intézményekkel. Az embargót és az 1999-es bombázásokat a szerb kutatók a Nyugat legnagyobb hibájának tartják. A NATO bombázási listáján szerepelt Szerbia egyik legkiemeltebb kutatóközpontja, a Vinca Nukleáris Kutatóintézet, ahol több csúcstechnológiát képviselő berendezés építése is félbemaradt. Remények szerint kevesebb mint három év alatt befejezhetik a ciklotron építését, mely iránt máris nagy a nemzetközi érdeklődés.

A Belgrádi Egyetemet, akárcsak a többi felsőoktatási intézményt 1998 májusában Milosevics elnök egy parlamenti törvénnyel teljesen politikai kontroll alá helyezte. A belgrádi villamosmérnöki kar oktatóinak kb. egyharmadát politikai okból elbocsátották, vagy idő előtt nyugdíjazták. Az új politikai vezetés ugyan visszaállítja az egyetemi autonómiát, de időbe kerül, mire a felsőoktatási intézmények magukhoz térhetnek.

Míg a szerb tudomány története legsúlyosabb válságával küzd, Szlovénia, mely 1991-ben szakadt ki Jugoszláviából, sikeres rajtot vett. Otthon tudták tartani fiatal, tehetséges kutatóik zömét, és 1999-ben csatlakoztak az Európai Unió 5. számú keretprogramjához, mely lehetőséget teremt közös projektekben való részvételre. A helyzet persze itt sem teljesen rózsás. A kormány egyre jobban faragja a tudomány támogatását. Az agyelszívást a fiatalok ösztöndíjazásával sikerült ugyan megfékezni, de a vezető kutatók attól tartanak, ha a kormány nem fordít többet kutatásra és fejlesztésre, sok fiatal veszélyben látja karrierjét hazájában.

A másik sorstárs, Horvátország, mely ugyancsak büszke tudományos hagyományaira, mindig is közelebb érezte magához az Alpok-Adria régiót, mint a Balkánt. A szlovénekkel ellentétben a horvátok erősen megszenvedték a függetlenséghez vezető utat, s a nacionalista Tudjman-rezsim alatt a nyugat kirekesztette az országot a nemzetközi tudományos együttműködésből. Az új, demokratikus kormányzat megszületésével a kapcsolatok normalizálódnak, ráadásul az állam a korábbinál több pénzt szán a tudományra. Van is mit javítani, mert a GDP-nek mindössze 0,4 százaléka jut a tudományra, a privát szférából pedig szinte semmi sem jön. Itt is folyik a fiatal diplomások külföldre áramlása és csak kevesen térnek haza, hiszen sem a kutatás technikai feltételei, sem a fizetések nem versenyképesek a Nyugatéval. Sokkal súlyosabb a helyzet a hosszú háborúval sújtott Bosznia-Hercegovinában, ahol a kutatóintézetek többsége a harcok során megsemmisült, a kutatók egy része meghalt, aki pedig életben maradt, külföldre menekült.

(Természet Világa)

Ajánló: